A biotechnológia és a robotika versenyez
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság A legnagyobb kockázati tőkebefektetések tavaly a napenergia, az egészségipar és a biotechnológia felé áramlottak. Mivel azonban az ilyen befektetések egyik sajátossága, hogy csak elenyésző hányaduk válik igazi sikersztorivá, a kockázati tőke áramlásának iránya kevés a megfelelő következtetések levonására – mondta Bőgel György, a CEU Business School egyetemi tanára a Világgazdaság konferenciáján. A szektoronkénti kockázati befektetések toplistájának élén az élettudományok – a biotechnológia, a gyógyszergyártás, a genetika – állnak.
Bőgel György szerint mindenképpen olyan iparág lesz a befutó, ami általános célú, jól termékesíthető, mindenbe beépíthető, mindennel kombinálható árut állít elő, az ára a bevezetés után rohamosan csökken, azaz gyorsan hozzáférhetővé válik a piacon, növeli a GDP-t, a jólétet, és több évtizedes út áll előtte.
Nem tudni, mi lesz a jövő iparága, de az biztos, hogy okos iparág lesz, amit algoritmusok segítségével lehet majd optimalizálni, gyártási technológiáját pedig robotosítani – véli a szakember.


