BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nincs haladék a metró kocsik felújítási pályázatán

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Nem kapott további haladékot hiányosságainak pótlására az M3-as kocsik felújítására pályázó egyik társaság, a héten lejár az erre rendelkezésre álló határidő. Közben a beruházás finanszírozásáról is dönthetnek. Mindeközben a főpolgármester a BKV-ért aggódik.

Nem kap haladékot a BKV Zrt. M3-as metróvonal járműparkjának felújítására pályázó észt cég a hiányok pótlására – ez derül ki a Világgazdaság birtokába került, az érintett cégek számára megküldött levélből. Az észt Skinest Rail AS azt kérte a BKV-tól, hogy a hiánypótlási határidőt június 30-ig hosszabbítsa meg. A közlekedési társaság álláspontja ezzel kapcsolatban az, hogy a hiányok pótlására elegendő a biztosított idő, vagyis azokat június 23-ig tehetik meg a cégek. A "A hiánypótlás jogintézménye nem arra szolgál, hogy az ajánlattevők ennek keretében állítsák össze ajánlatukat” olvasható a BKV levelében.

A BKV tehát nem hosszbbít, és ezzel össze is ér a kivitelezésre és a felújítás finanszírozásra kiírt pályázat. A Fővárosi Önkormányzat ugyanis arról tájékoztatta lapunkat, hogy a Fővárosi Közgyűlés várhatóan június 23-i ülésén dönt az eljárás eredményéről, és ezt követően köthetik meg a kölcsönszerződést. A kormány pedig a héten határozott arról, hogy kezességet vállal 60 milliárd forint összegben a 3-as metró felújításának érdekében. Az összeg törlesztését a fővárosnak kell majd fizetnie. Tarlós István, főpolgármester nem maradéktalanul elégedtt a kormány múlt heti döntésével, de reményét fejezte ki, hogy a metrókocsik felújítása időben, ez év végén, jövő év elején elkezdődhet, és 2017-re befejeződhet.

Az M3-as metró kocsik felújításával kapcsolatos folyó ügyek tehát lassan révbe érnek, de ettől a BKV finanszírozása még nem oldódik meg. A főpolgármester rámutatott: a költségvetési törvényt úgy módosították, hogy ellenérték nélkül vállalja át az állam a BKV 54 milliárd forintos adósságállományát. Ez azt jelenti, „hogy nem adhatjuk az államnak ajándékba a 4,2 milliárd forint értékűre becsült Dagály fürdőt” – mondta Tarlós. Ha nincs megállapodás, kedden a közgyűlés nem tud a témában dönteni, szeptemberig pedig kétséges, hogy összehívható-e határozatképes közgyűlés. –Így az úszóstadion építése mintegy három hónapra leállhat, ez pedig veszélybe sodorhatná a 2017-es vizes világbajnokság megrendezését – fogalmazott a főpolgármester.

A kormánnyal folytatott tárgyaláson arról is szó volt, hogy a kabinet átcsoportosítja az iparűzési adó megosztásának arányait, és az agglomerációt is bevonja a BKV finanszírozásába. Ehhez képest Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter azt jelentette be: a főváros és a kerületek állapodjanak meg egymással és az agglomerációval. Ez teljes képtelenség és nem is tisztességes ötlet – hangsúlyozta Tarlós, aki hozzátette: csak azt tudja elképzelni, hogy a BKV idei költségvetéséhez hiányzó forrását – ez közel 15 milliárd forint – biztosítja az állam, „ennek fejében tudunk ingatlanokat átadni, egyéb esetben nem”. Ha az állam kötelező feladatként előírja a fővárosnak a tömegközlekedés fenntartását, akkor a szükséges forrásokról is gondoskodnia kell. Mindezek alapján a főpolgármester a miniszterelnökhöz fordul a BKV finanszírozása ügyében.

A Market építheti a vizes vb létesítményeit

A Garancsi István érdekeltségébe tartozó Market Építő Zrt. nyerte a 2017-es vizes vb-re tervezett uszodakomplexum létesítésére kiírt közbeszerzést. A cég nettó 38,6 milliárd forintért vállalta a beruházás tervezési, építési, szerelési munkáinak elvégzését, valamint az ezekhez kapcsolódó szolgáltatások ellátását. A cég kisebbségi tulajdonosa és egyben vezérigazgatója, Scheer Sándor nemrégiben már jelezte a Világgazdaságnak adott interjújában, hogy a cég erre és a Puskás-stadion újraépítésére is jelentkezik. A Market építette fel az FTC új satdionját is, de ezt a megbízást még azt megelőzően nyerte el, hogy Garancsi István cége tavaly ősszel megvásárolta volna a társaság többségi tulajdonát a Veres Tibor vezette Wallis-csoporttól.


Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.