Hitelt kértek a görögök a mentőalaptól - meghosszabbították a bankzárat
Hivatalosan is hitelért fordult a görög kormány az euróövezeti állandó mentőalap, az ESM felé. A Efklídisz Cakalótosz által szignált levélben a görög válsághelyzetre, illetve az egész valutauniót érintő kockázatokra hivatkozva Athén hároméves kölcsönért folyamodik, amelyet a meglévő hitelek fedezésére szánnak. Ez lenne az áthidaló megoldás tehát, amellyel a görögök igyekeznek elkerülni, hogy bankrendszerük összeomoljon, illetve az Európai Központi Bank felé is fizetésképtelenek legyenek (július 20-ig 3,5 milliád eurót kellene fizetniük a banknak), hozzáteszik ugyanakkor: a kölcsön fejében elvárt adó- és nyugdíjreformokat akár már a jövő hét elejétől végrehajtják.
A levél ígéretet tesz arra is, hogy a kedd esti euróövezeti csúcstalálkozón elfogadottaknak megfelelően július 9-ig a Sziriza-kormány benyújtja a középtávú reformterveit is. A reformfolyamat folytatására tett ígéretet délelőtt az Európai Parlament plenáris ülésén tartott beszédében Alekszisz Ciprasz miniszterelnök is. A politikus kiemelte: az elődjei által követett reformfolyamat semmilyen szempontból nem javított a görög gazdaság helyzetén, sőt, csak az oligarchákat, az adóelkerülést és a korrupciót erősítette, ezért van szükség új megközelítésre.
A Kathimerini eközben arról ír: a görög bankzárat péntekig meghosszabbították.