BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Alig harmada a német fiatalok munkanélküliségi rátája a magyarokénak

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Németországban a legalacsonyabb a fiatalok körében a munkanélküliség az egész EU-ban - mutatta ki a német statisztikai hivatal (Destatis) ma ismertetett vizsgálatában, amelyet a nemzetközi ifjúsági nap elé időzített.

A Destatis adatai szerint a 15-24 éves korosztályban 330 ezren munkanélküliek, ami 7,7 százalékos arány, és azt jelenti, hogy tíz év alatt megfeleződött - a 2005-ben regisztrált 15,5 százalékhoz képest 50 százalékkal csökkent - a fiatalok körében a munkanélküliségi ráta.

Németország ezzel messze az első az Európai Unióban. A második Ausztria, jóval lemaradva, 10,3 százalékkal, a harmadik Málta 11,8 százalékkal. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) módszertana alapján végzett számítások szerint Magyarország a mezőny első feléhez tartozik 20,4 százalékos aránnyal. Az utolsó Spanyolország, ahol a fiatalok 53,2 százaléka munkanélküli.

A nemzedék helyzetét az a mutató is jellemzi, amely a nem dolgozó és tanulmányokat, képzést vagy továbbképzést sem folytató fiatalok arányát jelzi. Ez Németországban 6,4 százalék, 41 százalékkal kevesebb a tíz évvel ezelőtti 10,9 százaléknál.

Németország ebben a vonatkozásban a negyedik az EU-ban, Hollandia (5 százalék), Dánia (5,8 százalék) és Luxemburg (6,3 százalék) után. A Destatis kimutatása szerint Magyarországon a nem dolgozó és nem is tanuló fiatalok aránya 13,6 százalék. A legmagasabb arányt, 22,1 százalékot az olaszországi fiatalok körében regisztrálták.

Erre a napra a legnagyobb német hitelintézet, a Deutsche Bank is készített egy felmérést, amelyben a fiatalok megtakarítási hajlandóságát vizsgálták. Kimutatták, hogy a lakosság egészét jellemző átlagnál sokkal többet spórolnak. A lakhatási és egyéb létfenntartási költségek után a jövedelmükből átlagosan megmaradó havi 464 euróból jellemzően 126 eurót tesznek félre. Ez 27 százalékos megtakarítási rátát jelent, ami a háromszorosa a 9 százalékos országos átlagnak. A pénzt konzervatív megtakarítási formákban, többnyire takarékbetétben helyezik el.

A német fiatalok mindenekelőtt jogosítványra, autóra vagy elektronikai cikkekre gyűjtenek. 23 százalékuk tanulmányokra tesz félre, 17 százalékuk pedig nyugdíjra - mutatta ki a Deutsche Bank.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.