Rémisztő nyugdíjkilátások
Érdemi vitát kellene kezdeni a nyugdíjrendszerrel kapcsolatos kérdésekről, és helyre tenni a statisztikai csúsztatásokat. Rugalmasabb megoldásokra, ugyanakkor a választás lehetőségének megadására volna szükség a nyugdíjba vonulás időpontjáról. Minél több embert – elsősorban a fiatalokat, és a kevésbé tehetőseket – kellene megtakarításra, öngondoskodásra ösztönözni állami úton – így foglalhatók össze a szakértők javaslatai, amelyek az Együtt szakpolitikai szervezetének, a Váradi András Alapítványnak a magyar nyugdíjrendszer helyzetéről és a férfiak negyven év munkaviszony utáni lehetséges nyugdíjáról rendezett konferenciáján hangzottak el.
A rendezvényen Kordás László, a kezdeményezést támogató Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke nem jelent meg.
Simonovits András, a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaság-tudományi Intézetének (MTA KTI) munkatársa szerint több, a jelenlegi nyugdíjrendszert érintő intézkedés – köztük a magánnyugdíjpénztári megtakarítások elköltése és az felültervezett infláció miatti 7 százalékos nyugdíjemelés – kezd emlékeztetni a kétezres évek elejének felelőtlen és fenntarthatatlan gyakorlatához, amelynek a többi között a nyugdíjkorhatár 65 évre emelése és a svájci indexálás kiküszöbölése vetett véget.
A szakember úgy véli, finomítani kell a férfiak 40 év munkaviszony utáni visszavonulásának ötletét, a nyugdíjrendszer bárminemű átalakításához nem elegendő egyetlen szempontot – például a szolgálati időt – figyelembe venni. Mint mondta: már akkor csökkenteni kellett volna a nyugdíjakat, amikor lehetővé tették a nők 40 év munka utáni nyugdíjba vonulását, és most sem ennek a lehetőségnek a férfiakra való kiterjesztésén kellene gondolkozni, hanem azon, hogy mi legyen a büntetése annak, aki akár egy évvel is korábban nyugdíjba megy. Az ugyanis nyilvánvaló, hogy a felosztó-kirovó rendszer a jelenlegi demográfiai folyamatok mellett nem fenntartható.
Miközben Nyugat-Európa több államában két évtizede folyamatosan gondolkoznak és vitáznak a nyugdíjrendszerek átalakításáról, amire nyilvánvalóan szükség van, Magyarország mintha visszafelé haladna – mondta Spät Judit közgazdász.
A magánnyugdíjpénztárak államosításával nem a fekélyt vágták fel, hanem a beteg fejét nyesték le, és miközben egyértelmű, hogy korhatáremelésre van szükség, még a 65 évet is csökkenteni akarják. Senki, a korábbi nyugdíjreform-tervezetek és -szimulációk készítői sem kalkuláltak az elmúlt években felerősödött kivándorlással. A 20–35 éves korosztály létszáma negyedével kisebb, mint volt 2000-ben – hívta fel a figyelmet a szakember.
Szerinte aki felelősen gondolkodik, az nem a szabályok lazításán, hanem azon töpreng, hogyan lehetne javítani a jelenlegi 40-50 éves korosztály egészségi állapotán, és gondoskodni megfelelő képzéséről, a fiatalokat pedig megtakarításra ösztönözni. Az eddigieknél rugalmasabb megoldásokra – például részmunkához kapcsolódó résznyugdíjra – és az ösztönzőrendszerek kiszélesítésére is szükség volna. A jelenlegi adójóváírás ugyanis a tehetősebb réteget segíti. A befizetések gyakran év végén, egy nagy összegben történnek – ez pedig az alacsonyabb jövedelműek számára nem életszerű megoldás. Az államnak kiemelten kellene kezelnie a nyugdíj-megtakarítások támogatását – mondta.
A kivándorlás – és ezzel párhuzamosan a bevándorlás hiányának – problémáját Vajda Zoltán nyugdíjszakértő is kiemelte. Szerinte a járulékfizetők egyre csökkenő száma mellett nagy probléma az a valószínűleg egy generáción át ható bizalomhiány, amit a magánnyugdíjpénztári befizetések államosítása okozott. Ráadásul az a tapasztalat, hogy az állam elveheti az emberek magántulajdonát, a piac más szereplői iránti bizalmat is csökkenti – tette hozzá Vajda Zoltán, aki szerint a jelenlegi helyzet egyszerűen rémisztő, a „Férfi 40” pedig a mostani formájában értelmezhetetlen.
