BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Gyorsított ütemű közlekedési közbeszerzések

Közel nettó 220 milliárd forintnyi becsült összértékű vasúti és közúti beruházás kivitelezési közbeszerzési kiírásai jelennek meg a következő napokban – jelentette be a fejlesztési tárca. Az eljárások eredményes lebonyolítása esetén 2016-ban folytatódik a dél-balatoni vasúti rekonstrukció, megindul az esztergomi vonal villamosítása, az M30, az M35 és az M85 gyorsforgalmi utak új szakaszainak építése, a 21. számú főút négysávúsítása Heves és Nógrád megyében (Világgazdaság, 2015. október 22). Az említett autópálya-építések kivitelezési pályázata hétfőn már meg is jelent a Közbeszerzési Értesítőben, ennél még a mostani és nem a november 1-jétől érvényes közbeszerzési törvényt kellett alkalmazni a kiírásnál. Mindhárom esetben decemeber 12-ig adhatják be ajánlatukat a pályázók. „A kivitelezési közbeszerzések fejlesztési tárca által szorgalmazott mielőbbi és gyorsított tempójú kiírása elengedhetetlen feltétele annak, hogy a feszített ütemű beruházások többnyire 2018-as befejezési határideje tartható legyen. Novembertől februárig hasonló nagyságrendű közbeszerzéseket indítunk el” – mondta Tasó László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár.

Az ár nem minden

Véget vetne a legolcsóbb ajánlatot előtérbe helyező gyakorlatnak az építési beruházásoknál a november elsején hatályba lépő új közbeszerzési törvény új végrehajtási rendelete. A tervezet szerint az értékeléskor az ár súlyaránya (amely eddig a legtöbb pontot érte) nem lehet több, mint amekkora súllyal

a többi szempont együttesen szerepel. Az ár-érték arányát pedig olyan szempontok befolyásolják majd, mint az ajánlott építőanyagok minősége, a környezetvédelmi követelmények figyelembevétele valamint a teljesítési határidő. (SZ. B.)

a többi szempont együttesen szerepel. Az ár-érték arányát pedig olyan szempontok befolyásolják majd, mint az ajánlott építőanyagok minősége, a környezetvédelmi követelmények figyelembevétele valamint a teljesítési határidő. (SZ. B.)-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.