A font és a besorolás is veszélybe kerülhet
Érezhetően lassult a brit gazdasági növekedés idén az első negyedévben – derül ki az országos statisztikai hivatal második becsléséből, amelyben az első negyedévre adott első GDP-növekedési becslések közül megerősítette a 0,4 százalékos negyedév/negyedéves adatot, az évest viszont 2,1 százalékról 2 százalékra vette vissza. A tavalyi negyedik negyedévben még 0,6 százalékkal gyarapodott a brit GDP. A növekedést főleg a szolgáltató szektor hajtotta 0,6 százalékos bővüléssel, az ipar teljesítménye viszont 0,4 százalékkal, az építőiparé pedig 1 százalékkal csökkent az év első három hónapjában.
A csalódást keltő évkezdet azt mutatja, hogy a tavaly még 2,2 százalékkal növekvő gazdaság csak nehezen tudja majd elérni idén a 2 százalékos tempót – figyelmeztetett az Ft.com szerint Chris Williamson, a Markit vezető közgazdásza –, hacsak a második fél évben nem indul be látványos fellendülés, ami viszont nagymértékben függ az unió elhagyásáról szóló júniusi népszavazás kimenetelétől.