A terrorfenyegetés, a rubel devalvációja és egyéb problémák megoldódnak, ha Oroszország ki tud lépni "a nemzetközi piactól való elszigeteltségéből", leküzdi technológiai elmaradását, a korrupciót, és megreformálja az államigazgatást - derült ki 77 tekintélyes orosz szakértőnek a moszkvai Stratégiai Kutatások Központja (CSzR) számára adott válaszainak összesítéséből.
A felmérést ismertető Kommerszant napilap szerint a szakértői válaszok alapján a központ elnöki megbízás alapján hosszú távú fejlesztési programot dolgoz majd ki Oroszország számára. A 77-ek a nemrégiben megrendezett Kihívások-2017 elnevezésű, zártkörű konferencia részvevői voltak.
Az anonim felmérés során a terrorfenyegetést a szakértők egyike sem nevezte meg az országot fenyegető jelentősebb veszélyek között, mint ahogy mindössze 1,3 százalékuk sorolta ezek közé a nemzeti és a vallási csoportok közötti feszültséget. Irina Sztarodubrovszkaja, a Gajdar Gazdaságpolitikai Intézet munkatársa, a konferencia résztvevője szerint ez nem azt jelenti, hogy e fenyegetések ne léteznének, de úgy vélekedett, hogy ezek más, súlyosabb és globális problémák következményei.
Az orosz szakértők 63,6 százaléka szerint az orosz kül- és belpolitika legélesebben felvetődő kérdése "a nemzetközi tőke- és árupiacoktól való, egyre mélyülő elszigetelődés, 27,3 százalékuk szerint pedig az "Oroszország érdekszférájában vagy a határai mentén zajló konfliktusokban való részvétel".
Az intézmények és az emberi erőforrások szférájában a szakértők egyike sem sorolta a fontos problémák közé az államra és a dolgozó lakosságra nehezedő szociális terheket. Ehelyett 48,6 százalék "az államigazgatásnak a kihívásoknak nem megfelelő szintjét és korrupciót", 28,6 százalék pedig az "az állam túlzott gazdasági szerepvállalását és a magánvállalkozás csekély vonzerejét" nevezte meg a legsúlyosabb bajnak.
A gazdasági növekedés szempontjából 41,6 százalék tartotta a legnagyobb negatívumnak azt, hogy a belföldi befektetések továbbra sem vonzóak és bizonytalanok, a termelési és szociális infrastruktúra pedig elhasználódik. 40,3 százalék szerint a legnagyobb baj az ország egyre súlyosbodó műszaki lemaradása, és a világ technológiai forradalmában való korlátozott részvétel.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.