BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bóvliban maradhatunk

Várhatóan bóvliban hagyja Magyarországot a Standard & Poor’s pénteken. Ezután már csak a Moody’s javíthat a besoroláson, novemberben

Bóvli kategóriában hagyhatja Magyarországot a Standard & Poor’s (S&P) hitelminősítő pénteken, amikor ismét felülvizsgálja az adósságbesorolásunkat – vélik a Világgazdaság által megkérdezett közgazdászok. Az S&P csaknem öt éve, 2011 decemberében vonta meg Magyarországtól a befektetési ajánlást, és most úgy tűnik, legalább még egy évet kell várnunk arra, hogy a cég újra biztonságosnak ítélje a magyar hosszú lejáratú devizaadósság vételét.

„Már mindegyik hitelminősítő láthatja, hogy a következő két év inkább a költségvetési lazításról fog szólni” – mondta lapunknak Pálffy Gergely. A Raiffeisen Bank közgazdásza hangsúlyozta, hogy az idei év elején még a nullás költségvetésről beszélt a kormányzat, az első negyedéves gyenge GDP-adatok után azonban már az élénkítés került napirendre. (A GDP mindössze 1,1 százalékkal nőtt január és március között az előző év azonos időszakához képest, mert az EU-források hiánya visszavett a lendületből.) „A Nemzetgazdasági Minisztériumnál éles fordulatot láthattunk, ami a hitelminősítők számára fontos érv lehet arra, hogy halogassák a felminősítésünket” – vélekedett Pálffy, hozzátéve, hogy arra azért lát esélyt, hogy a bóvli besorolás margójára írt stabil kilátást pozitívra javítsa az S&P. Ezzel jelezheti, hogy szándékában áll a következő revíziók valamelyikénél felminősíteni az országot.

Gárgyán Eszter, a Citibank vezető közgazdásza szerint viszont még pozitív kilátást sem kapunk majd az S&P-től, amely a legkritikusabb az intézményi környezet Magyarországon zajló változásaival szemben. Úgy véli, inkább a Moody’stól várhatjuk, hogy a novemberi felülvizsgálatnál visszaemel bennünket a befektetésre ajánlott sáv legalsó fokára. „Ekkor a Moody’s már egy éve fogja fenntartani a pozitív kilátását, és általában éppen ennyi idő szokott eltelni a kilátás javítása és a konkrét felminősítős között. Most 60 százalékos esélyt adok arra, hogy a cég felminősít bennünket” – hangsúlyozta Gárgyán.

Egyelőre csak a Fitch Ratingsnél van befektetési ajánlása Magyarországnak. A cég májusban emelte ki a bóvliból a magyar adósságot, a makrogazdasági helyzet javulására hivatkozva. Magas a fizetési mérleg többlete, stabil a büdzsé, és javul a bankszektor helyzete is, emiatt a Fitch szerint már sokkal kevésbé vagyunk sérülékenyek. Azt az S&P és a Moody’s is elismeri, hogy a magyar gazdaság pozíciója kedvezőbb, mint néhány éve, az óvatosságukat rendre a kormány kiszámíthatatlannak ítélt gazdaságpolitikájával szokták indokolni.

Éppen ez a gátja annak, hogy az S&P befektetésre ajánlott kategóriába emelje Magyarországot – ezt Moritz Kraemer, a hitelminősítő régiós vezetője még júniusban nyilatkozta a Reutersnek. Problémásnak tartják a meggyengült intézményi kereteket és az EU-pénzektől való fokozott függésünket is. Kraemer még azt is felvetette, hogy kapjon-e ilyen magas EU-támogatást Magyarország, ha ennyire negatív a hozzáállása a migránsválsághoz.

Amennyiben megkapnánk a befektetésre ajánlott osztályzatot még egy hitelminősítőtől, akkor a forint erősödhetne, és a magyar állampapírok hozama jelentősen csökkenne. Ezzel ugyanis már két cégnél lennénk a befektetésre ajánlott kategóriában, így a konzervatív befektetők is vásárolhatnák a magyar állampapírokat.

Okoztak már meglepetést

Egyszer már okozott meglepetést az S&P Magyarországnak. Tavaly márciusban ugyanis semmi jele nem volt annak, hogy a cég javítaná a magyar adósságbesorolást, mégis így tett. Az S&P „BB” kategóriából (ez két szinttel van a befektetési ajánlás alatt) „BB+”-ba emelte az országot, pedig az osztályzat kilátása stabil volt. Akkor a gazdaság és a költségvetés stabilizálódását, a devizahitelek forintosítását, valamint a bankadó csökkentését méltatták. Most azonban szinte biztos, hogy nem fognak meglepetést okozni: a bóvli kategóriából a befektetésre ajánlott sávba való áthelyezést ugyanis mindig kilátásjavítás előzi meg.


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.