BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A magyar munkavállalók családi pótlékát is csökkentené Berlin

Brüsszel ellenvetéseinek dacára a német szövetségi kormány továbbra is ragaszkodik az uniós társállamokból érkező munkavállalók nem Németországban élő gyermekei után járó családi pótlék úgynevezett indexálásához, vagyis ahhoz, hogy a támogatás összegét igazítsák a gyermek lakóhelyén jelentkező létfenntartási költségekhez - jelentette be szerdán Berlinben a kormány szóvivője. (Hasonló javaslat bukott el a néhány napja Ausztriában is.)

 [caption id="" align="aligncenter" width="600"]Kép: Shutterstock Kép: Shutterstock[/caption]

Steffen Seibert tájékoztatóján kiemelte, hogy a berlini vezetés elkötelezett az Európai Unión belüli szabad mozgás mellett, de azt is vallja, hogy ezt az uniós alapszabadságot mindig a változó körülményeknek megfelelően kell szabályozni, különben "egyensúlytalanság" alakulhat ki. Éppen ez fenyeget, ha a családi pótlék összege nem arányos annak a tagországnak a létfenntartási költségeivel, amelyben a gyermek nevelkedik.

Ugyanakkor a német kormány azzal is tisztában van, hogy az indexálás bevezetéséhez egyelőre hiányzik az uniós jogi alap, ezért felszólítja a brüsszeli Európai Bizottságot, hogy dolgozzon ki javaslatot, lehetőleg a tagállami szociális biztonsági rendszerek koordinációjáról szóló szabályok már zajló módosításának keretében - mondta Steffen Seibert. 

A kereszténydemokrata (CDU) vezetésű pénzügyminisztérium korábban már törvényjavaslatot is készített a családi pótlék indexálásáról, de a koalíciós társ szociáldemokraták (SPD) ellenállása miatt végül az előterjesztés helyett csak a jövőbeli, lehetséges szabályozás alapelemeit rögzítő állásfoglalás került a kormány elé.

A pénzügyminisztérium előterjesztése alapján az indexálás 15 uniós társállamot érintene, köztük Magyarországot. A változtatás a családi pótlék 50 százalékos csökkentésével járna Magyarország és Bulgária, Horvátország, Lengyelország és Románia esetében, további 10 ország esetében pedig 75 százalékos csökkentést eredményezne a jelenlegi szabályok alapján Németországban járó családi pótlékhoz képest.

A családi pótlék indexálásának ötlete a Nagy-Britannia és az EU viszonyának újrarendezéséről kidolgozott 2016. februári EU-s megállapodásból származik. A megállapodás nem lépett életbe, mert a brit választók végül hazájuk uniós tagságának megszüntetése (Brexit) mellett döntöttek a tavaly júniusi népszavazáson.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.