Megugrott az export
Két számjegyű növekedést mutatott a kivitel és a behozatal is januárban, ebben azonban fontos szerepet játszott, hogy kettővel több munkanap volt, mint a tavalyi év első hónapjában. A Központi Statisztikai Hivatal részletes adatai szerint a szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek már szerényebb bővülést mutatnak: ez alapján a kivitel volumene 5,3, a behozatalé 4,2 százalékkal nőtt éves összehasonlításban.
Januárban euróban kifejezve az export értéke 14, az importé 15,2 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest. A külkereskedelmi aktívum 16 millió euróval nőtt, és 633 millió eurót tett ki. Jelentősen bővült a gépek és szállítóeszközök kereskedelme, ami elsősorban annak köszönhető, hogy a közúti járművek exportja tizedével, importja hetedével emelkedett. A feldolgozott termékek exportja is kiemelkedően teljesített: bővült a gyógyszerek, a műanyagok, valamint a vegyi termékek exportja is. Az élelmiszerek, italok, dohánytermékek exportvolumene 8,4, az importé 2,4 százalékkal nőtt.
Az export bővülését idén támogathatja, hogy erős marad a külpiaci konjunktúra. Suppan Gergely, a TakarékBank elemzője kiemelte, a következő hónapokban folytatódhat az export növekedése, mivel az ipar tavalyi gyengélkedése feltehetően átmeneti lehetett, az európai konjunktúramutatók is élénkülést jeleznek. Hozzátette, 2018-ban az új autóipari kapacitások várható üzembe helyezése miatt érdemben bővülhet a kivitel, így a továbbra is élénk belső kereslet ellenére sem vár további jelentősebb csökkenést a külkereskedelmi többletben.
Az import azonban szakértők szerint várhatóan gyorsabban bővült az exportnál. Ez annak köszönhető, hogy a lakossági fogyasztás élénkül a gyors bérnövekedés következtében, valamint a beruházások is bővülni fognak a tavalyi visszaesés után. Utóbbit az EU-források újra felgyorsuló lehívása, valamint a lakosság beruházásai, a lakásépítések is támogatni fogják. Németh Dávid, a K&H Bank vezető közgazdásza szerint az év egészében az export és az import euróban mért értéke nem mutat majd két számjegyű növekedést.
Tavaly összességében 1,34 milliárd euróval 9,93 milliárd euróra nőtt a külkereskedelem többlete, amely így történelmi csúcsot ért el. Suppan Gergely szerint idén 8,6-8,7 milliárd euróra csökkenhet a külkereskedelmi többlet a jelentősen élénkülő hazai beruházások, valamint a tavalyinál valószínűleg magasabb átlagos olajárak miatt.
Élénk a feldolgozóipari növekedés
A feldolgozóipar erőteljes növekedésére utal a beszerzésimenedzser-index márciusi értéke. A BMI ugyan a márciusi 59,4 pontos rekordhoz képest visszaesett 56 pontra, ez azonban továbbra is élénk növekedést jelent. (Az index 50 pont felett a feldolgozóipar bővülését, alatta recessziót jelez.) A korábbi márciusokkal összevetve azonban az idei érték érdemben meghaladja a hosszú távú, 52,1 pontos márciusi átlagot. A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság szerint a foglalkoztatottsági index növekedésére utal, hogy a termelési mennyiség és az új rendelések indexe is csökkent, de a bővülést jelző tartományban maradt.


