Magyar gazdaság

Önellátásra rendezkedik be Észak-Korea

Észak-Korea új útra lép: a nemzetközi szankciók közepette mind több területen tér át az önellátásra.

Észak-Korea új útra lép: a nemzetközi szankciók közepette mind több területen tér át az önellátásra. Nem teljesen önszántából, hiszen a rakétakísérletek miatt már legközelebbi barátja, Kína is korlátozta exportját. Azóta viszont a répaízesítésű fogkrémtől kezdve a napelemig számos új fejlesztésű termék tűnt fel a hazai boltokban.

Az importfüggőségtől való szabadulás politikáját már 2013-ban meghirdette Kim Dzsongun elnök, ennek a gyümölcsei lassan beérnek. Még ha eredeti koreai narancsok még nem is sorakoznak a zöldségesek polcain, az ellátás – legalábbis ami a külföldről érkező szakemberek elé tárul – látványosan javul.

A Reuters helyi tudósításában megjegyzi, hogy a termékfejlesztéseket a nagy koreai vállalatokra bízták, név szerint a katonai felügyelet alatt álló polgári légitársaságot, az Air Koryót és a Naegohyang ipari konglomerátumot említették, ezek profilja cigarettával és sportruházati cikkekkel bővült. Az észak-koreaiak rendkívül büszkén nyilatkoztak saját termékeikről, gyümölcseik íze például kiáll minden összehasonlítást – hangsúlyozzák.

Észak-Korea import önellátás
Kapcsolódó cikkek