BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Trump első útja 380 milliárdot hozott

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Jelzésértékű siker az amerikai elnöknek: legelső külföldi útján 380 milliárdos ügyletet zárt le Szaúd-Arábiával.

Donald Trump tradicionális kardtánca a szaúdi uralkodói család tagjaival alighanem sok internetes mém főszereplője lesz az elkövetkező időkben, az amerikai elnök mégis sikerként könyvelheti el első hivatalos külföldi útját hivatalba lépése óta. A kétnapos látogatáson Szaúd-Arábiában ugyanis már az első nap óriási eredményeket hozott: az összesen 380 milliárd dollár értékű üzleti megállapodás-csomag a sivatagi királysággal. Ezen belül 110 milliárd dollárért vásárol Szaúd-Arábia helikoptereket és rakétaelhárító-rendszereket az Egyesült Államoktól, ezzel a történelem egyik legnagyobb értékű fegyverüzletét kötötték meg.

Pedig rosszul is sikerülhetett volna: az elnököt már a repülőtéren várta a szaúdi uralkodó, a 81 éves király az elnök mellett fogadta az új First Lady-t, Melania Trump-ot és az elnök lányát, Ivanka-t, illetve férjét – és egyben elnöki tanácsadó Jared Kushner-t. (Kushner személyesen tárgyalta végig a repülőgépek, hadihajók, precíziós irányítású, úgynevezett intelligens bombák eladásáról szóló megállapodást. Az egyeztetésekbe bevonta a ballisztikus rakéták elfogására alkalmas, kifinomult radarrendszereket gyártó Lockheed Martin vezérigazgatónőjét, Marillyn Hewsont is, arra kérve őt, hogy adjon árengedményt a szaúdi félnek.)

Melania és Ivanka azonban a programon szemben az iszlám előírásokkal, egyszer sem vett fel fejkendőt (a muszlim világban a nők hagyományos viselete) amelyet akár sértésként, akár figyelmeztetésként is felfoghattak vendéglátóik. A siker azonban már nem maradhatott el: egy ötmilliárd dolláros szerződés a Lockheed Martinnak, 150 „Black Hawk” helikopter leszállításáról Szaúdi-Arábiába, egy 11 milliárd dolláros fegyvervásárlási csomag, 15 milliárdos üzlet a General Electrics-nek, összességében 50 milliárdos szerződések az Aramco-val – nem véletlen, hogy Donald Trump „csodálatosként” írta le első napját a sivatagi királyságban. Az este is remekül sikerült – legalábbis médiaszempontból, az amerikai elnök ugyanis részt vett az uralkodói család tagjainak tradícionális táncában, amelyet görbe kardokkal, hagyományos dobszóra jártak el a királyi palotában.

https://www.youtube.com/watch?v=f35TUFmCtYY

Vasárnap az amerikai elnök 50 arab és iszlám államfő előtt mond beszédet Rijádban, amelyben várakozások szerint felszólítja az állam és kormányfőket a terrorizmus elleni harcra, illetve a radikális iszlamizmus terjedése elleni fellépésre. Donald Trump korábban éles szavakkal kelt ki az iszlám ellen, a választási kampányban úgy nyilatkozott, hogy a „Korán nagyon negatív hangvételű”, elnökként pedig beutazási korlátozásokat vezetett be muszlim hitűek ellen.

A kétnapos látogatás végeztével Donald Trump továbbutazik Izraelbe és Palesztinába, látogatást tesz a Vatikánban, ahol találkozik Ferenc pápával, részt vesz a NATO-csúcstalálkozón Brüsszelben és a G7-találkozón Szicíliában.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.