BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem kell a cseheknek az euró?

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Míg a cseh nagyvállalatok háromnegyede fontosnak tartja az euró gyors bevezetését, addig a közepes és kisvállalkozók majdnem kétharmada elutasítja a közös pénzt – derült ki abból a felmérésből, amelyet a CSOB bank készített a Mladá Fronta Dnes című napilap számára.

A nagyvállalatok, különösen a kivitelre termelők számára egyértelmű, hogy az euró bevezetése lényegesen megkönnyítené életüket, számos adminisztratív és pénzügyi munkától megszabadulhatnának, s könnyebb, átláthatóbb lenne a cégek, a termékek és az árak összehasonlítása is – vonták le a következtetéseket a felmérés készítői. A nagyvállalatok döntő többsége öt éven belül szeretné bevezetni az eurót Csehországban.

Az újságban csütörtökön nyilvánosságra hozott felmérési eredményekből ugyanakkor kiderül, hogy a kisebb cégek és vállalkozók elégedettek gazdasági-pénzügyi helyzetükkel, amely a legjobb az utóbbi fél évtizedben. Ők azonban attól tartanak, hogy az euró bevezetésével a külföldi gazdasági problémák is begyűrűzhetnek az országban, ami megzavarhatná tevékenységüket.

A CSOB elemzői kissé meglepőnek tartják a kis- és közepes vállalkozók megnövekedett euróellenességét, mert az általános szakértői vélemények szerint a közös pénz bevezetése ennek a vállalkozói rétegnek is segítene. Vladimír Dlouhy, a cseh gazdasági kamara elnöke szerint a kisebb vállalatoknál valóban nincs különösebb jelentősége az euró bevezetésének, a tulajdonosokat elsősorban az átállás költségei riasztják el.

Mindezek ellenére egyértelmű, hogy folytatni kell a vitát az euró csehországi bevezetéséről. Az euróövezetnek be kell bizonyítania, hogy sikerült legyőznie a válságot és kész az újabb országok felvételére. Az euró bevezetésére Csehországnak is fel kell készülnie

- állítja Vladimír Dlouhy a napilapban. Leszögezte: csak az euró bevezetésével biztosítható, hogy Csehország az Európai Unió azon országainak csoportjába tartozzon, ahol a legfontosabb döntések megszületnek.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.