Magyar gazdaság

Évek óta nem szűnt meg ilyen kevés cég hazánkban

Csupán 9409 cég szűnt meg 2017 harmadik negyedévében, 2013 óta nem volt ilyen alacsonyan a számláló.

Az 530 ezer céget számláló hazai cégbázishoz viszonyítva mindig nagyon magas a negyedéves cégtörlési volumen, ugyanakkor az elmúlt évek adataihoz képest egészen elfogadható számokat hozott 2017. harmadik negyedéve – írja Opten sajtóközleményében. Eszerint 2017 harmadik negyedévében csupán 9409 cég szűnt meg, 2013 óta nem volt ilyen alacsonyan a számláló. Az utolsó előtti negyedévben összesen 9409 cégtörlés került közzétételre, ami 20 százalékos csökkenés az előző negyedévhez képest, és 22 százalékos csökkenés előző év azonos időszakához viszonyítva.

Az alacsony számok jelentőségét még jobban kiemeli, hogy a megszűnéshez vezető eljárások között kétszeresére emelkedett a kényszertörlési eljárások aránya. Azaz többnyire az alvó, inaktív cégek hatósági kezdeményezésű mesterséges megszüntetése dominál a törlések között

 

– mondja Pertics Richárd, az Opten céginformációs igazgatója.

 

Hozzátette: azért túlzottan bizakodónak sem érdemes lenni, mivel az induló felszámolási eljárások növekedőben vannak. 2017 harmadik negyedévében 1779 felszámolási eljárás indult, ami 7 százalékos növekedés az előző negyedévhez képest, és 18 százalékkal magasabb 2017 első negyedévéhez viszonyítva.

A cégalapítások tekintetében nem hozott a negyedév meglepetést, továbbra is messze elmarad az induló cégek száma a törölt cégekétől. „2017 harmadik negyedévében 6334 cégalapítás került közzétételre, ami tökéletesen illeszkedik az elmúlt 3 év adatsorába” – mondja az Opten szakértője.

Az Opten – Cégfluktuációs Index (az adott időszak alatt törölt és alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működőkéhez) harmadik negyedévre vonatkozó értéke átlagosan 10-11 százalék körül mozgott. Megyei szinten nézve a vizsgált időszak alatt az Opten – CFI Baranya, Zala és Győr-Moson-Sopron megyékben érte el a legalacsonyabb értékeket, míg a legmagasabb fluktuációt Budapest, Pest és Heves megye produkálta.

megszűnés ceg Opten
Kapcsolódó cikkek