Magyar gazdaság

Hárommilliárdot hagytak itt a futók

Tizenöt százalékkal nőtt a három nagy budapesti futóversenyre nevező külföldiek száma, akik több mint hárommilliárd forintot költöttek el a városban, ebből kétmilliárdot a múlt hét végén.

Hetvenötezer fős nevezési rekorddal zárta a 2017-es évet a három óriási budapesti futóverseny. A külföldről érkező futók száma 15 százalékkal, a kereskedelmi szálláshelyi igények 10 százalékkal nőttek, és idén meghaladták a 70 ezer vendégéjszakát, az előzetes becslések szerint – tájékoztatta a Világgazdaságot Kocsis Árpád, a Budapest Sportiroda (BSI) ügyvezető igazgatója.

A 32. Spar Budapest Maraton résztvevői futnak az Andrássy úton 2017. október 15-én.
Forrás: MTI

Mint elmondta: maga is meglepődött, hogy mekkora növekedési potenciál rejlik még mindig a három nemzetközi hírű futóversenyben, sőt mind nagyobb, mert nemcsak a versenyek, hanem a résztvevők is egyre többen lesznek világszerte. A futóturizmus a dinamikusan bővülő turisztikai ágazatokon belül a legtöbb országban kimagasló eredményeket hoz, idei növekedési volumene az ágazati átlagot szinte minden államban meghaladta.

Budapesten az idén a forintosítható eredmény újabb mérföldkövet lépett át, miután a versenyzők és kísérőik által szállásra, ételre, nevezésre költött összeg meghaladta a hárommilliárd forintot. Mindez a KPMG tavalyi felmérése szerint napi 40 ezer forintos költést és személyenként átlagosan 3,4 vendégéjszakát jelent a két félmaratonra, a hétvégén lezajlott maratonra és annak kísérő rendezvényeire érkezők esetében pedig 140 ezer forintos költést.

A hét végi maratonra érkezett a legtöbb futóturista, kísérőkkel együtt csaknem 15 ezren, így már több mint 40 ezer vendégéjszakát kaptak a versenytől a szálláshelyek. Emellett rendre ugyancsak komoly turisztikai bevételt hoz Budapestnek a belföldi versenyzők népes tábora – hangsúlyozta Kocsis Árpád.

Bár a teljes szezon összesítése még nem készülhetett el, részeredményeket lehet tudni, például hogy a hét végi rendezvényre 1033 magyarországi településről érkeztek versenyzők, 60 százalékuk már a verseny előtti napon felvette a rajtszámát. Más szóval legalább egy éjszakát a városban vagy a környékén töltöttek a sportesemény miatt, többségük nem is egyedül.

Budapest jó híre gyorsan terjed a maratonisták és félmaratonisták között világszerte, méghozzá a leghitelesebb úton, a szájpropaganda révén. Friss példa erre az a brazil futóblogger, akit tavaly hívtak meg a rendezők, és aki később számtalan elragadtatott posztban tudósított budapesti élményeiről; ennek – vélhetőleg közvetlen – hatására az akkori tíz brazil nevező után az idén már kilencven érkezett a hét végére. Közülük hetvenhatan kifejezetten emiatt repültek át Európába – tudtuk meg a BSI nyilvántartásából. Sikeresnek bizonyult a harmadik éve kétnaposra szervezett maraton, melynek első napján a kisebb távokon egyre többen indultak, amire a korábban egy időben zajló versenyek miatt az egymásnak is szurkoló érintetteknek nem volt lehetőségük.

Balaton maraton

A november utolsó hétvégéjére, idén november 25-re meghirdetett siófoki maraton és félmaraton a holtszezonban két teljes napra fellendíti a térség turisztikai iparát. Az alkalmanként részt vevő öt és fél, hatezer futó és kísérőik csaknem 8 ezer fizető vendéget jelentenek, látványosan jelezve egy verseny gazdasági hozadékát.

 

futóverseny futóturizmus nevezési rekord
Kapcsolódó cikkek