Megállapodtak: 13 milliárd eurót fizet az Apple Írországnak
Tizenhárommilliárd eurót (négyezer milliárd forintot) fizet be adóként az ír államnak az Apple. A megállapodás értelmében az amerikai óriáscég készpénzállományának 5,9 százalékát fizeti be az ír államkasszába, amely fedezi az ország éves egészségügyi kiadásait.

Korábban Margrethe Vestager uniós versenyjogi biztos úgy nyilatkozott: „Írországnak vissza kell fizettetnie az Apple-nek nyújtott illegális állami támogatások összegét. Eltelt több mint egy év a bizottság döntése óta, de az ír hatóságok a pénzt még részben sem szedték be”.
Mint arról korábban lapunk is beszámolt , Írország gazdaságpolitikájának egyik alapja az alacsony társasági adó, illetve a multik „adótervezésének” kedvező szabályozás – nem véletlenül választotta európai székhelyeként az Apple mellett például a Google, a Facebook vagy a Twitter is.
Írország tavaly illegális adótámogatásokat nyújtott az Apple-nek, amely lehetővé tette, hogy a vállalat éveken keresztül lényegesen kevesebb (0,005 százalékos) adókulcsot fizessen.


