BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jót tett az építőipar a magyar gazdaságnak

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Magyarország GDP-je tavaly a negyedik negyedévben 4,4 százalékkal nőtt a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint. A K&H vezető makrogazdasági elemzője szerint a növekedés meghaladta a várakozásokat. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint eredményes a gazdaságpolitika.

Masszív, 4,4 százalékos GDP-növekedést ért el a magyar gazdaság 2017 utolsó negyedévében, szezonálisan igazítottan pedig a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) előzetes becslésével megegyező, 4,8 százalékos lett a bővülés. A teljes éves növekedés 4 százalékos volt, szezonálisan, naptárhatással igazítva pedig 4,2 százalékkal bővült a magyar gazdaság – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelentéséből. A hivatal szerint a IV. negyedéves fejlődést elsősorban a piaci szolgáltatások és az építőipar támasztotta alá.

A IV. negyedéves fejlődést elsősorban a piaci szolgáltatások és az építőipar támasztotta alá
Fotó: Móricz-Sabján Simon

Jobban alakult a GDP a várakozásoknál, gyorsulásra számítottunk, azonban a növekedés még így is meghaladta a várakozásokat – értékelte az adatokat a Világgazdaság kérésére Németh Dávid, a K&H vezető makrogazdasági elemzője. A kiugró adatot a bázishatás is alátámasztotta, és a kiskereskedelem a szolgáltatásokat is megdobhatta, emellett pedig az építőipar is szép számokat produkált.

A beruházások is jól alakulhattak, sok EU-forrást előlegezett meg a költségvetés, az ebből végzett fejlesztések beindulása húzhatta a fejlesztéseket. Emellett a hiteldinamika is kedvező volt, amely szintén a beruházásokat húzhatta felfelé. Németh Dávid kiemelte: az ipar viszont nem volt kiugró, igaz, a hozzáadott érték növekedése szintén jót tehetett a GDP-nek. A nettó export lehetett a legjelentősebb negatív tényező a gazdasági növekedésben.

Infogram

Az elemző prognózisa szerint az év második felében a nyugati uniós országok dinamikája zsugorodhat, ami a magyar fejlődést is visszafoghatja. Emellett kérdéses, hogy a választások után milyen változások várhatók a költségvetésben. Németh Dávid szerint ugyanis érdemes lehet a deficit csökkentésére koncentrálni vagy többet költeni az oktatásra és az egészségügyi kiadásokra. Ezek kedvező hatásai viszont hosszútávon jelentkezhetnek. Az elemző 3,8 százalékos GDP-növekedést vár 2018-ban, de a gazdasági folyamatok tükrében ezt hamarosan felülvizsgálhatja.

Varga Mihály: eredményes a gazdaságpolitika

A stabil és gyors gazdasági növekedés azt mutatja, hogy eredményes a béremelésre és adócsökkentésre épülő gazdaságpolitika, így a magyar emberek életszínvonala érdemben javulni tudott

hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a KSH tavalyi évre vonatkozó előzetes GDP-növekedési adatai alapján.

Forrás: KSH

A növekedési adatokat értékelve a tárcavezető kiemelte, hogy 2017-ben hárommal kevesebb munkanap volt, mint 2016-ban, ráadásul ebből kettő az utolsó negyedévben esett ki. Az ezeket a hatásokat figyelembe vevő, uniós összehasonlítások alapjául is szolgáló növekedési adatok még kedvezőbb képet mutatnak.

Eszerint tavaly 4,2 százalékkal, az utolsó negyedévben 4,8 százalékkal növekedett a GDP.

Időben visszatekintve is kiemelkedő teljesítmény ez, amit jól jelez, hogy a KSH 2005 óta, azaz 12 éve nem mért ennél nagyobb mértékű bővülést – hívta fel a figyelmet Varga Mihály a NGM közleménye szerint.

Az elemzői várakozásokat meghaladóan nőtt a GDP tavaly a negyedik negyedévben

  • A CIB elemzése szerint az idén is erőteljes, de a tavalyinál valamivel lassabb, 3,5-3,7 százalékos ütemű GDP-növekedés valószínűsíthető – közölte Jobbágy Sándor, a bank elemzője.
  • Nyeste Orsolya, az Erste Bank szenior makrogazdasági elemzője is úgy vélte, hogy a lendület az idén is kitarthat: a GDP 3,5 százalék körül bővülhet, de megjegyezte, hogy a növekedés ennél nagyobb is lehet.
  • Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője szerint ugyanakkor a növekedés akár jóval meg is haladhatja az optimistának tekintett 4,5 százalékos előrejelzésüket, jövőre pedig 3,6 százalékot várnak.
  • Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője 2018-ra 3,5, 2019-re pedig 3,3 százalékos GDP-növekedést vár, de ez felfelé is módosulhat az év folyamán.
  • Google News Világgazdaság
    A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.