BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jelentősen nőtt a paradicsom felvásárlási ára

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint idén februárban a mezőgazdasági termelői árak 4,9 százalékkal növekedtek az előző év azonos időszakához képest, ami a növényi termékek árának 6,2, illetve az élő állatok és állati termékek árának 2,6 százalékos növekedéséből tevődik össze.

A gabonafélék ára 18 százalékkal emelkedett az elmúlt egy évben, a zöldségfélék ára 16, a burgonyáé 18 százalékkal volt alacsonyabb 2018 februárjában 2017 februárjához képest.

A paradicsom felvásárlási ára jelentősen, 35 százalékkal nőtt,

piaci ára viszont 32 százalékkal csökkent. A felvásárlási árban a drágább és kisebb méretű fajták vannak többségben, ez okozza az áremelkedést – írja legfrissebb jelentésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Forrás: AFP

Az élő állatok termelőiár-szintje 0,8 százalékkal mérséklődött, az állati termékeké 10 százalékkal magasabb lett.

A vágósertés ára 7,5 százalékkal visszaesett, felvásárlási ára 357 forint/kilogramm volt.

A korábbi hónapokban megfigyelhető csökkenő trend ebben a hónapban megfordult.

A vágócsirke ára 0,6 százalékkal nőtt, míg A tej ára 7,7, a tojásé 22 százalékkal volt több.

Idén január–februárban az előző év azonos időszakához viszonyítva a mezőgazdasági termelői árak 2,6, ezen belül a növényi termékek ára 3, az élő állatok és állati termékeké 2 százalékkal emelkedett.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.