Nemsokára elkészül az idei költségvetésünk
A Pénzügyminisztérium. közlése szerint a Gazdasági Kabinet Varga Mihály vezetésével keddi első ülésén áttekintette az elkövetkezendő időszak gazdaságpolitikai kérdéseit. Varga Mihály a testület ülését követően elmondta: az első ülés legfontosabb témája a költségvetés tervezése volt, ami a korábbi évek gyakorlatának megfelelően idén is tavasszal történik.
Ez változatlanul a kiszámíthatóságot és a tervezhetőséget erősíti, hiszen minden érintett már fél évvel korábban láthatja a költségvetési mozgásterét
– tette hozzá.
Az elkövetkezendő hetekben ölt formát a dokumentum, amelyet– minden jogszabályi garancia betartása mellett– előbb a kormányzati fórumok tárgyalnak, majd a Költségvetés Tanács véleményével együtt kerül az Országgyűlés elé – tájékoztatott a pénzügyminiszter.
A Gazdasági Kabinet tagjai
Varga Mihály gazdaságpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes, pénzügyminiszter, Bártfai-Mager Andrea, a nemzeti vagyon kezelésért felelős tárca nélküli miniszter, Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, Rogán Antal, a miniszterelnök kabinetfőnöke és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.


