BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Több mint 4 százalékkal nőtt a GDP

Magyarország bruttó hazai terméke 2018 első negyedévében a nyers adatok szerint 4,4, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 4,7 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva. A növekedéshez a legnagyobb mértékben a piaci alapú szolgáltatások járultak hozzá – közölte első becslésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Elemzők szerint az éves növekedési ütem 3,7-3,8 százalék lehet az idén. Varga Mihály kijelölt pénzügyminiszter kijelentette, hogy a beérkezett adatok a magyar gazdaság erős növekedési képességét igazolják.

Idén az első negyedévben – a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint – az előző negyedévhez mérten 1,2 százalékkal bővült a bruttó hazai termék volumene – írja gyorstájékoztatójában a KSH.

A szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint a bruttó hazai termék volumene az előző év azonos időszakához viszonyítva 4,7 százalékkal nőtt.

Fotós: MTI / Balázs Attila

Elemzők: 3,7-3,8 százalék lehet az éves növekedési ütem

A részletes bontása a GDP szerkezetének még nem áll rendelkezésre, a KSH közleményéből csupán annyit tudhatunk biztosan, hogy a piaci szolgáltatások növekedése jelentős mértékben támogatta a magyar GDP emelkedését – kommentálta a becslés eredményeit Ürmössy Gergely, az Erste Bank vezető makrogazdasági elemzője. Szerinte a belső keresletet több tényező is támogatta: az emelkedő nettó reálbérek, az EU-s források által felpörgetett beruházások, valamint a választásokat megelőző nagy volumenű kormányzati kiköltekezés.

Nagy kérdés, melyre majd csak június 5-én kapunk választ, hogy a nettó export miként járult hozzá a növekedéshez az első negyedében – fűzte hozzá.

Kitért rá, becsléseik szerint idén 3,7 százalék lehet az éves növekedési ütem, ami elsősorban a belső keresletre támaszkodhat. Úgy látják, hogy a külső, Eurózónás konjunktúrának köszönhetően pozitív kockázatok övezik az előrejelzésüket.

Forrás: KSH

Azonban fontosnak tartjuk hozzátenni, hogy ezeket a felfelé mutató kockázatokat bizonyos mértékig árnyalják a magyar gazdasági strukturális hiányosságaiból fakadó korlátok, például az egyre fokozódó munkaerőhiány

– jelentette ki az elemző.

Forrás: KSH

Az első negyedév GDP-növekedéséhez a legnagyobb mértékben a piaci alapú szolgáltatások járultak hozzá, csakúgy mint a megelőző két negyedév folyamán – közölte Jobbágy Sándor, a CIB elemzője. Szerinte ezen belül is

kiemelkedő volt a kereskedelem és a turizmus szerepe.

A havi adatok alapján a növekedés továbbra is széles bázisú lehetett, erőteljes belső kereslettel, a háztartások fogyasztásának további bővülésével – tette hozzá az elemző. A CIB-nél úgy vélik, hogy 2018-ban is erőteljes, de a 2017-eshez hasonló vagy kissé lassabb ütemű GDP-növekedés valószínűsíthető. Mint írják, a konszenzus alapján a piaci szereplők átlagos várakozása 3,8 százalék körüli növekedést vetít előre 2018 egészére.

Varga Mihály: A bővülés széles bázison nyugszik

A beérkezett adatok a magyar gazdaság erős növekedési képességét igazolják – húzta alá Varga Mihály kijelölt pénzügyminiszter. A tárcavezető a KSH adatai kapcsán elmondta, igazítás nélkül 4,4, az alapfolyamatokat megragadó, a szezonalitást és a munkanaphatást kiszűrő növekedés ennél még impozánsabb, 4,7 százalékos növekedést mutat. A két adat közötti eltérés hátterében az áll, hogy az első negyedévben kettővel kevesebb munkanapot regisztráltak – tette hozzá Varga Mihály.

A gazdaság aktuális teljesítményének fenntarthatóságát jelzi, hogy a külső és a belső egyensúlyi folyamatok is kedvezőek és nem a túlzott hitelfelvétel generálja a növekedést.

A bővülés széles bázison nyugszik, így szinte minden ágazat érdemi növekedést tud felmutatni. A gazdaság kiemelkedően jó teljesítményét nagyrészt a szolgáltatások gyorsulása magyarázta, ami egyben visszaigazolja a kormányzati intézkedések eredményességét is. A bővülés elsődleges forrása ugyanis a hatéves bérmegállapodás növekedésserkentő hatása, amelynek köszönhetően többletjövedelem képződött a munkavállalók számára a béremelések, valamint a vállalkozásoknak a szociális hozzájárulási adó, illetve a társasági adó csökkentése következtében – mondta el Varga Mihály.

A megállapodás gazdaságélénkítő hatását egyértelműen tükrözi, hogy az első negyedévben átlagosan közel 8 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom, ami mintegy kétszerese a 2017 első negyedéves ütemnek.

Jól teljesített a turizmus is, az ágazat kétszámjegyű bővülést mutat. Soha nem látott mértékben, 65 százalékkal bővültek a lakásépítések, ami jól szemlélteti az Otthonteremtési Program eredményességét. A miniszter hozzátette: az iparban kedvező növekedési kilátásokat vetít előre az élénk nemzetközi konjunktúra, a feldolgozóipari beruházások 2017-ben regisztrált bővülése, illetve az elmúlt időszakban bejelentett jelentős, főként a járműiparhoz köthető beruházások, melyek középtávon növelik a termelőkapacitásokat.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.