Egymillió fölé nő a küszöb
S. T. | Egymillió forint feletti négyzetméterárakat prognosztizál 2020-ra a belváros lakáspiacán, mindenekelőtt az V. kerületben a Duna House, amely az ingatlanáraknak a jelenlegi ütem szerint folytatódó drágulására alapozza becslését. Négy éve 420 ezer, tavaly már 788 ezer forint volt a belvárosban az átlagos négyzetméterár, az idén már 900 ezer forint közelében jár. „A lakások körülbelül harmada éri el a lélektani határként emlegetett értéket, sőt az értékesített ingatlanok 13 százaléka az 1,1 millió forintos négyzetméterárat is meghaladta” – mondta Benedikt Károly, a Duna House elemzési vezetője.


