BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kevesebb jut területalapon

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Az Európai Bizottság (EB) Magyarországnak a korábbinál 5 százalékkal kevesebb, 11,7 milliárd euró (3700 milliárd forint) mezőgazdasági támogatást irányoz elő – derül ki a közös agrárpolitika (KAP) 2020 utáni kereteit meghatározó rendeletek tervezeteiből. Az EB javaslata szerint, bár a tagállamok nagyobb mozgástérrel rendelkeznének majd saját támogatáspolitikájuk kialakításakor, több megkötést vezetnének be. Kiemelt célként kellene kezelni a környezettudatos gazdálkodást, a vidéki térségek megerősítését, valamint a tudásátadás, az innováció és a digitalizáció ösztönzését. A tagállamoknak KAP-stratégiai tervet kellene készíteniük a támogatások felhasználására, beleértve az első pillér (például a közvetlen támogatások) és a második pillér (vidékfejlesztési támogatások) forrásait. A terveket az EB hagyná jóvá, a végrehajtásról évente jelentést kellene készíteni.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szerint ugyan a kiszélesített tagállami hatókörnek és az eredményszemlélet megkövetelésének lehetnek előnyei, de a területalapú támogatások időben történő kifizetését veszélyeztetheti, ha bármilyen okból később fogadják el a stratégiai terveket. Arra is felhívták a figyelmet, hogy a bizottsági javaslat a területalapú támogatásra az EU-átlag 90 százaléka alatti támogatásszinttel rendelkező országok esetében növekedést irányoz elő, viszont lehetnek olyan tagállamok – így akár Magyarország is –, amelyeknél csökkenés mutatkozna.

Jelentős változás, hogy az eddigi tagállami döntés helyett központilag, évi 100 ezer euróban maximálnák a gazdaságonként igényelhető közvetlen támogatás összegét, 60 ezer és 100 ezer euró között fokozatosságot alkalmazva – a bér- és egyéb járulékokkal való pozitív korrekció lehetőségével. A felszabaduló összegeket a kis- és közepes gazdaságok között lehetne szétosztani, vagy vidékfejlesztésre fordítani. Az EB javasolja az érvényben levő zöldítési rendszer megszüntetését, ugyanakkor a közvetlen kifizetések feltételeként fokozott környezeti és éghajlatvédelmi követelményeket szabna.

Győrffy Balázs, a NAK elnöke szerint a mostani javaslatokon túl az ágazatnak továbbra is a KAP következő hétéves költségvetési keretének nagysága fontos. Az erre vonatkozó, május elején megjelent bizottsági javaslatot a NAK továbbra is elfogadhatatlannak tartja: legalább a jelenlegi szint megtartását várja a köztestület.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.