BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem nyelnék le a cégek a magasabb adót

A béren kívüli juttatást is kapó munkaválla­lók többsége megérzi a cafeteria­rendszer jövő évre tervezett átalakítását, noha akad olyan munkáltató is, aki igyekszik majd megőrizni a juttatások értékét.

A munkaadók többsége szerint a béren kívüli juttatásokra fordított bruttó összeget a jövő évben is igénybe vehetik a munkavállalók, de jövedelemként adózva, illetve SZÉP-kártyán kapnák meg – derült ki a Cafeteria Trend gyors kutatásából. A felmérés nem reprezentatív, de 559 olyan munkáltató megkérdezésén alapul, akik egytől tízezer főt – összesen 207 594 munkavállalót – alkalmaznak. A felmérés készítői szerint,

a munkavállalói létszám alapján vizsgálva a válaszok megoszlását, a megkérdezettek 14,65 százaléka nyilatkozott úgy, hogy jövőre megszüntetné a juttatási rendszerét, és nem is adna mást helyette.

Olyan munkáltató is akad, aki megpróbálná megtartani a juttatások idei nettó értékét. A munkavállalók 8,65 százaléka számíthatna arra, hogy a munkáltatója vállalja jövőre a pluszterheket. A válaszadó cégek munkavállalóinak 12,5 százalékánál várható az, hogy bár csökkenni fog az idén kapott nettó juttatásainak értéke, de a terhek egy részét a munkáltatója vállalná, tehát a felek osztoznának az átalakítás miatt növekvő adóterheken.

A belföldi fogyasztás és a turizmus erősítése érdekében marad meg a SZÉP-kártya
Fotó: Somogyi Hírlap / Lang Róbert

A kutatásban részt vevő cégek válaszai szerint a munkavállalók 20,2 százalékánál valamilyen egyéb, most még nem ismert változtatás várható. A foglalkoztatók minimális mértékben vállalnának többletterheket az átalakítás következtében – foglalta össze az eredményeket Fata László cafeteria-szakértő. Ezzel párhuzamosan

a munkavállalók juttatásokból adódó nettó bevétele átlagosan 25-30 százalékkal csökkenhet, ha 2019-ben az Országgyűlés előtt lévő friss adócsomag szerint alakulna a cafeteria adózása.

Míg 2018-ban a százezer forint pénzbeni juttatás mellett Széchenyi-pihenőkártyát adhattak a munkáltatók béren kívüli juttatásként, addig a tervezet értelmében

jövőre csak a SZÉP-kártya maradna meg ebben az adózási kategóriában.

Idén egyes népszerű juttatásokat (ajándékutalvány, Erzsébet-utalvány, nyugdíjpénztári, egészségpénztári hozzájárulás, iskolakezdési támogatás) még 40,71 százalékos közteherrel nyújthatnak a munkáltatók, de ezek a juttatási elemek szinte kivétel nélkül elveszítenék adóelőnyüket 2019-re a friss javaslat szerint.

A teljes cikk a pénteki világgazdaságban olvasható

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.