BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Eljött a rugalmas foglalkoztatás ideje

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Heti 40 órában már nehezen találni dolgozót, ezért új, rugalmas foglalkoztatási modellek szükségesek a feladatokhoz – írja a Magyar Idők.

A Magyar Idők szombati számában Szalai Piroska munkaerőpiaci szakértő, a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány kuratóriumi elnöke elmondta, a munkáltatók a fiatalok, az idősebbek és a kisgyermekesek között találhatnak könnyebben munkaerőt, mivel a 25 és 54 év közötti korcsoportok jelentős részében teljes a foglalkoztatottság. A fejlesztések érdekében azonban a munkaadóknak is tenniük kell, például az egyedi munkaidőbeosztás lehetőségével.

Fotó: Shutterstock

Úgy vélte, különböző, a magyar munkaerőpiacra szabott modellek kidolgozásával segíthető a rugalmas foglalkoztatás elterjesztése. Ezek a modellek segíthetnék a még mindig nagyszámú inaktív csoport bevonását a foglalkoztatásba, ezzel segítve a munkaerőhiány kezelését.

Hozzátette, 1,8 millióra tehető az inaktívak száma, és a munkaerőpiac további bővítésére már csak az ő bevonásukkal van lehetőség.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.