Magyar gazdaság

Nemzetközileg is kiemelkedő felfedezések

A Magyar Tudományos Akadémia Lendület programját 2009 óta minden évben meghirdetik, és legalább ötszörös a túljelentkezés. Az indulás óta 164 Lendület-kutatócsoport kapott lehetőséget, a tíz év alatt összesen mintegy huszonötmilliárd forint támogatással.

Az MTA tíz éve futó Lendület programjának 164 nyertese közül 34-en külföldről pályáztak és költöztek haza, hogy a program támogatásával itthon megalakítsák saját kutatócsoportjukat. Közéjük tartozik Hangya Balázs is, aki 2015-ben nyert a pályázaton. Ezt megelőzően négy és fél évet töltött a New York állambeli Cold Spring Harbor Laboratory privát nonprofit kutatóintézetnél, amely főként a genetika és a rákkutatás terén szerzett nemzetközi ismertséget.

A magyar kutató a figyelem agyi mechanizmusaival foglalkozott az intézetnél, olyan sejttípusokat vizsgált, amelyek kutatása csak nemrég vált lehetővé.

Ott szerzett, speciális szaktudása alapozta meg itthoni kutatásait. Kevés olyan hazai kutató van, aki nem szerzett nemzetközi tapasztalatot, ezen a pályán talán ez elvárás is. Bizonyos ismeretekért érdemes külföldre menni, mert egyes speciális dolgok a világon csak egy-egy kiemelkedő laborban érhetők el” – indokolta döntését Hangya Balázs. A külföldi kutatás után egyértelműen tervezte a hazajövetelt. Nagyjából egy évig készült arra, hogy pályázzon az MTA Lendület programjára.

Ez az egyetlen olyan program Magyarországon, amely a kutatók laboralakítását támogatja, és a pályázat nemzetközi összehasonlításban is nagyon jó

– mondta a Világgazdaságnak.

A létrehozott laborban a tanulás agyi mechanizmusát kutatják. A Lendület programban megjelölt három céljuk közül két alapkutatás bizonyos sejttípusok tanulásban betöltött szerepének megértését célozza. E sejttípusok egyikének a szelektív pusztulása okozza az Alzheimer-kórt, tehát van klinikai relevanciája a kutatásnak. Hamarosan publikálják a két alapkutatás eredményeit, miközben készülnek a harmadik munkájuk kísérleti fázisára.

A Lendület program indulása óta már számos sikertörténet született:

Győrffy Balázs és Onkológiai Biomarker Kutatócsoportja például a vastagbélrák kezelésében ért el áttörést. Rájöttek, hogyan előzhető meg az áttétek kialakulása és a tumorsejtek szaporodása. Kimagasló eredményt ért el és díjat is nyert a rákkutatás terén Guttman András és Transzlációs Glikomika Kutatócsoportja.

Számos más ágazatban is születtek nemzetközileg kiemelkedő eredmények.

Varró Dániel és a Kiberfizikai Rendszerek Kutatócsoportja például az autóiparnak fejlesztett olyan keretrendszert, amellyel a korábbinál jóval nagyobb modellek készíthetők a tervezőeszközök tesztelésére.

Eredményeik ipari kiértékelése tart, megoldásuk forradalmi újítást hozhat az ágazatba.

Hangya Balázs: bizonyos ismeretekért érdemes külföldre menni
Fotó: Móricz-Sabján Simon

A program sikeréhez az is hozzájárul, hogy kemény szűrőn kell átjutniuk a kutatóknak. Minőségi szakmai tervet kell írniuk, és meg kell győzniük az MTA bizottságát arról, hogy el tudják érni a kitűzött célokat. A pályázóknak keresniük kell egy intézményt, amely vállalja, hogy befogadja a labort. A szakmai tervnek tartalmaznia kell, hogy milyen kérdésekre, milyen módszerekkel keresnek választ, bizonyítaniuk kell alkalmasságukat, és ajánlásokat kell felmutatniuk.

Az MTA Lendület programja által nyújtott támogatás a versenyképes fizetés mellett egy jól összeállított kutatócsoport létrehozására, a kutatáshoz szükséges eszközbeszerzésekre, beruházásokra, a megfelelő infrastruktúra megteremtésére is lehetőséget ad. A kutatási témának olyan, nemzetközi érdeklődésre számot tartó, ígéretes kutatási irányba kell illeszkednie, amelynek eredményességi mutatója – nemzetközi értékelés szerint – kiváló, és az utóbbi öt évben folyamatosan nőtt. Ennek részletezésére a pályázatban külön ki kell térni.

A program a kutatócsoportok létrehozásával iskolateremtésre is lehetőséget ad. Serkenti a kutatásoknak helyszínt akadémiai, felsőoktatási intézmények tudományos életét, hiszen a laborok működésébe egyetemi hallgatók is bekapcsolódhatnak, azokban posztdoktori álláshoz juthatnak. Hangya Balázs kutatócsoportjában például három posztdoktor dolgozik, akikhez szeptembertől csatlakozik négy PhD-s hallgató, és több egyetemi hallgatót is várnak.

Az idén 105 érvényes pályázat érkezett, közülük 21 nyert, tehát ötszörös volt a túljelentkezés. Átlagosan ez a túljelentkezési arány volt jellemző az elmúlt évekre is

– közölte az MTA a Világgazdaság kérdésére. A program 2009-es indulása óta 164 Lendület-kutatócsoport jött létre, amelyek között mintegy 25 milliárd forint támogatást osztottak szét.

A teljes cikket a Világgazdaság hétfői számában olvashatja

Lendület program Magyar Tudományos Akadémia MTA
Kapcsolódó cikkek