BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Történelemre épülő turizmus

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Tatabánya sosem élt a turizmusból, s a jövőben sem tervezi, hogy az idegenforgalom lesz gazdaságának húzóágazata; ugyanakkor vannak olyan értékei, amelyeket méltó módon szeretnének megmutatni az odalátogatóknak.

Tata­bánya sosem élt a turizmusból, s a jövőben sem tervezi, hogy az idegenforgalom lesz gazdaságának húzóágazata; ugyanakkor vannak olyan értékei, amelyeket méltó módon szeretnének megmutatni az odalátogatóknak.

Millenniumi emlékművünkre, amely Tatabánya címerében is megjelenik, nem csupán azért vagyunk büszkék, mert Közép-Európa egyik legnagyobb bronzszobra, és mert bekerült hazánk történelmi emlékhelyei közé, hanem azért is, mert a megyében élők összefogásának köszönheti létét, ugyanis közadakozásnak hála készülhetett el 1907-ben – mondta a Világgazdaságnak Schmidt Csaba, Tatabánya polgármestere. A város vezetője hozzátette: szerették volna a lenyűgöző panoráma és az utóbbi időben már a via ferrata miatt is idelátogató turistáknak, kirándulóknak, hegymászóknak bemutatni a turulszobor történetét, illetve méltó körülmények között fogadni őket, ezért született meg a Gerecse kapujának ötlete.

A turulmadár szomszédságában megépült látogatóközpont augusztus elsején nyílt meg, található benne többek közt interaktív kiállítás, étterem, via ferrata felszerelés kölcsönzője és ajándékbolt. Az épület vázlatterveinek elkészítésére Kossuth- és Ybl-díjas építészeket hívtak meg, akiknek a terveit szavazásra bocsátották. Végül a közönség és a szakmai zsűri is egyaránt Dévényi Sándor alkotását tartotta a legjobbnak, aki egy repülni készülő turulra emlékeztető épületet tervezett. A létesítmény organikus formájával illeszkedik a tájba. Az épület díszítésére a Gerecse kőbányáiban fejtett anyagot használtak. Az 500 négyzetméteres turisztikai látogatóközpont a meglévő parkoló kilátó felőli végében épült fel. A csaknem 700 millió forintos beruházásra az önkormányzat a Területi operatív program pályázatán 514 millió forintos, vissza nem térítendő támogatást nyert. A látogatóközpont átadása után most készülnek az új tanösvények, amelyek a közeli látványosságok felé vezetnek majd, így például a fokozottan védett Szelim-barlanghoz, valamint a Ranzinger Vince-kilátóhoz. Utóbbi különlegessége, hogy az egykori XII/A akna felvonójából alakították ki. A szénmedence második legnagyobb bányaszerencsétlenségében elhunytaknak emléket állító 30 méter magas torony páratlan kilátást nyújt a környező falvakra, városokra, ezért is keresi fel sok túrázó.

Interaktív múltidézés

A múltjára büszke város az egykori bányatiszti kaszinót felújítja, s átalakítja rendezvényközponttá, melyben helyet kap a város bányászati hagyományait bemutató interaktív játszóház is. A bányászati múlt egyik legfontosabb emléke a közel százéves Tulipános Ház, amelyet a tatabányaiak többsége belülről még sosem láthatott. A Modern városok program keretében azonban több mint 1,4 milliárd forintból felújítják az épületet. A tervek szerint már ebben a hónapban megkezdik a bontási, majd az építési munkálatokat, s 2019 nyarától látogatható lesz a ház.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.