Magyar gazdaság

Dollármilliárdokat vár Ukrajna

Ukrajna 3,48 milliárd dollár külföldi pénzügyi támogatásra számít az év végéig – áll az ukrán jegybank hétfőn ismertetett jelentésében.

Az ukrán központi bank szerint Kijev egyebek között 2 milliárd dollárt kaphat a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) egy évekkel korábban kötött megállapodás esedékes részleteként, továbbá 0,58 milliárd dollárt az Európai Uniótól a negyedik makrogazdasági támogatási program keretében.

A jegybanki jelentés szerint az ország gazdasági, pénzügyi stabilitása szempontjából alapvetően szükséges az IMF-fel való együttműködés fenntartása.

Fotó: AFP

Ugyanakkor a jegybank úgy látja, hogy az IMF által szorgalmazott reformintézkedések végrehajtásában elmaradás tapasztalhatóak. „Emiatt viszont megakadhat az IMF hitelfolyósítása, ami kihatna minden más külföldi támogatásra” – áll a jegybanki jelentésben.

Az IMF 2015 márciusában négyéves, 17,5 milliárd dollár keretösszegű hitelmegállapodást kötött Ukrajnával, ami a korábbi, 2014-ben tető alá hozott megállapodást váltotta fel, amelyet nem sikerült végigvinni.

A jelenleg folyó program keretében Ukrajna eddig négy részletben összesen 8,7 milliárd dollár hitelt kapott az IMF-től. Az IMF utoljára 2017 áprilisában folyósított hitelrészletet, akkor 1 milliárd dollárt.

Ukrajna dollár segítség
Kapcsolódó cikkek