BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem lett meg az ötmillió tonna búza

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Bár a 2013-ban és a 2014-ben mért termésátlagoknál magasabb hozammal aratták idén az őszi búzát, 2012 óta nem volt olyan kevés a termés, mint idén.

Az 1 millió 387 ezer hektárból 1 millió 378 ezer hektáron végeztek a kalászos gabonák betakarításával – áll az Agrárgazdasági Kutató Intézet augusztus 13-i felmérése alapján készült jelentésben. A búza, a rozs, az árpa, a tritikále és a zab aratása közel 100 százalékon állt a jelentés napján. Az egyéb gabonafélék – például a cirok – betakarítása még folyamatban volt, az előirányzott munka 23 százalékát végezték el.

A termelők a jelzett napig 6,6 millió tonna gabonát arattak le, ennek 74 százaléka búza, 17 százaléka árpa volt. A termésátlag csak a rozs esetében haladta meg az egy évvel korábbi szintet, 10 százalékkal volt magasabb az átlaghozam a tavalyinál.

A kalászosok teljes területének 69 százalékán őszi búzát termeltek, 950 ezer hektáron takarították be, és a termésmennyisége 4,8 millió tonnát tett ki. Utoljára 2012-ben volt 5 millió tonna alatt az összhozam, igaz, a termésátlag idén jobb volt, mint a 2013-as és a 2014-es. A termésátlag a tavalyinál 2 százalékkal volt alacsonyabb, és országosan 5,1 tonna volt hektáronként. A legalacsonyabb őszibúza-termésátlagot Heves megyében mérték hektáronként 4,7 tonnával, míg a legmagasabbat Baranya megyében érték el a gazdák, ott 6,1 tonna termett hektáronként.

Tavaszi búzát 2018-ban 7,4 ezer hektáron vetettek, feleakkora területen, mint 2017-ben. A betakarított 27 ezer tonna 55 százalékkal volt kevesebb. Durumbúzát 44,1 ezer hektáron vetettek, és 43,4 ezer hektáron arattak augusztus 13-ig. A termésátlag 2 százalékkal maradt el a tavalyitól, a betakarított mennyiség (202 ezer tonna) pedig majdnem duplája az előző évinek. Háromezer hektárnál nagyobb területen öt megyében (Győr-Moson-Sopron, Jász-Nagykun-Szolnok, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád) termesztettek durumbúzát.

Őszi és tavaszi árpából a tavalyinál 20 százalékkal kisebb területről, 233 ezer hektárról 23,5 százalékkal kevesebb termést, összesen 1,1 millió tonnát takarítottak be. Az őszi árpa termésátlaga hektáronként 4,9 tonna, ami 3 százalékkal alacsonyabb, mint 2017-ben volt. A tavaszi árpa 3 tonnás termésátlaga ennél jóval nagyobb arányban, 28 százalékkal maradt el a tavalyitól. A tritikále termésátlaga 3,8, a rozsé 3,4, a zabé 2,6 tonna volt hektáronként.

A szalmabetakarítást a kalászosok területének 86 százalékán, a tarlóhántást a tervezett terület 81,5 százalékán végezték el. Az őszi káposztarepce termésmennyisége 26 százalékkal, területe 24 százalékkal, termésátlaga pedig 1 százalékkal haladta meg a tavalyi értéket. A magborsó 2,1 tonnás termésátlaga 24 százalékkal, termőterülete 14 százalékkal volt kevesebb, azaz 13,2 ezer hektárt tett ki. A termés mennyisége 35 százalékkal kevesebb a tavalyinál. A zöldborsó betakarítása befejeződött augusztus 13-ig. A múlt évinél 30 százalékkal alacsonyabb, 3,8 tonna lett a termésátlag. A bevetett terület nagysága szinte megegyezett az előző évivel, viszont az össztermés, az átlaghoz hasonlóan, 30 százalékkal maradt el a tavalyitól.

Meggyből sok, barackból kevés volt a fákon

A meggytermés országos átlaga 30 százalékkal volt magasabb a tavalyinál, 8,6 tonnát tett ki hektáronként. A termésátlagokban azonban nagy a szórás: amíg Komárom-Esztergom megyében mindössze 2,5 tonna meggy termett hektáronként, addig Vas és Zala megyében 13 tonnás termésátlagot értek el a gazdák. A kajszi termésátlaga nagyon alacsony szintet ért el idén, alig 1,8 tonnát hektáronként, ami 79 százalékkal kevesebb, mint 2017-ben volt. Az őszibarack szedése a jelentés időpontjában 78 százalékon állt, a termésátlag 3,3 tonna volt, 61 százalékkal alacsonyabb, mint 2017-ben. | VG

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.