Az Európai Bizottság 2018-as DESI (Digital Economy and Society Index) jelentése szerint Magyarország a rendszeres internethasználat és a digitális képességek terén elmarad az EU átlagától. 2017-ben a magyar lakosság 76 százaléka használta rendszeresen (hetente legalább egyszer) az internetet az uniós államok 81 százalékos átlagával szemben – derül ki az eNET – Telekom felméréséből.
Míg 2015-ben az okostelefon és a tablet teljes körű használata még elmaradt az asztali számítógépétől és a laptopétól, mostanra megváltozott a helyzet. A mobil eszközök használatával kapcsolatos kompetencia nőtt a legnagyobb mértékben, miközben az asztali számítógép és a laptop használatával kapcsolatos tudás valamelyest háttérbe szorult. Három éve csak a netezők 33 százaléka tartozott a mobil eszközök használatát illetően a magas digitális kompetenciával rendelkezők közé, 2018-ra arányuk már eléri a 44 százalékot, tehát egyre bővül azok tábora, akik az okoseszközök által nyújtott összes lehetőséget képesek kiaknázni.
A netezők 85 százaléka szerint az internet kényelmesebbé teszi az emberek életét, így amit csak lehet, ők maguk is online intéznek. Körükben a top 5 rendszeresen végzett online tevékenység a böngészés (90 százalék), az e-mailezés (88 százalék), az információkeresés (85 százalék), a közösségi oldalak látogatása (75 százalék) és az internetes híroldalak megtekintése (72 százalék). A válaszadók 43 százalékának van olyan családtagja, aki nem szokott internetezni. Ennek fő okát a netezők nem a digitális eszközök hiányában látják, hanem a szemléletben, amely szerint „én nem értek az internet használatához”. Ezzel kapcsolatban a megkérdezettek 82 százaléka véli úgy, elő kell segíteni, hogy mindenki kihasználhassa a digitális világ előnyeit, 74 százalék szerint pedig egy társadalom fejlettsége is nagyban függ attól, hogy tagjai milyen mértékben élnek a technológia adta lehetőségekkel.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.