BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újabb teher hárulhat a vállalkozásokra

Négy év járulékmentes időszak után jövő évtől újra innovációs járulékot fizethet a vállalkozások jelentős része – hívja fel a figyelmet a Niveus Consulting Group.

Bagdi Lajos, a cég adótanácsadási üzletágának partnere közleményben emlékeztet arra, hogy 2015-től sok cég mentesült az innovációs járulék fizetésének kötelezettsége alól, és kérhette vissza a korábban befizetett előleget annak következtében, hogy a mikro- és kisvállalkozási méret meghatározásának részletszabályai megváltoztak a vonatkozó jogszabályban.

A jövő évtől azonban közülük sokaknak újra számolniuk kell ezzel a kötelezettséggel, míg a k+f ráfordításokat továbbra sem lehet figyelembe venni a járulék meghatározásánál.

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

A mikro- vagy kisvállalkozásnak minősülő gazdasági társaságok ugyan 2019-től is mentesek az innovációs járulék alól, ám azt, hogy mely vállalkozások tartoznak ebbe a körbe, újra a 2015 előtti szabályok szerint kell majd meghatározni.

A korábbi évekhez hasonlóan azon vállalkozásokról van szó, amelyeknek a teljes foglalkoztatotti létszáma 50-nél kevesebb, és éves nettó árbevétele vagy mérlegfőösszege legfeljebb 10 millió eurónak megfelelő forintösszeg. Ezeket a mutatókat az innovációs járulékkötelezettség megállapításához jelenleg csak az adott cégre vonatkozóan kell vizsgálni, a jövő évtől azonban újra a kapcsolódó és partnervállalkozásokkal együtt.

Azon cégeknek lehet 2019-ben innovációs járulékkötelezettségük, amelyeknél a partner- és kapcsolódó vállalkozásokkal együtt számolva a foglalkoztatottak létszáma legalább 50 fő, vagy pedig az éves nettó árbevétel és a mérlegfőösszeg (mindkét érték) elérte vagy meghaladta a 10 millió eurónak megfelelő forintösszeget 2016-ban és 2017-ben is.

Azon vállalkozások, amelyeknél a mutatószámok csak 2016-ban vagy csak 2017-ben, vagy egyikben sem haladják meg a határértékeket, továbbra sem kötelesek innovációs járulékot fizetni, egészen addig, amíg az összeszámítandó mutatóik két egymást követő évben el nem érik a határértékeket – ismertette Bagdi Lajos.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.