BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Rengeteg útdíjat fizettünk az államnak

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A magyarországi úthasználatból bruttó 1400 milliárd forint közvetlen költségvetési bevétel folyt be öt év alatt.

A magyarországi úthasználatból bruttó 1400 milliárd forint közvetlen költségvetési bevétel folyt be öt év alatt – mondta Bartal Tamás, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) vezérigazgatója hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

Az adatokat ismertetve kiemelte: az e-útdíj rendszerben a tehergépjárművek által megtett távolság a 15 milliárd kilométert is meghaladta öt év alatt. Emellett a NÚSZ 75 millió e-matricát adott el a 3,5 tonna alatti járművekre; ennek 70 százaléka heti matrica volt, aminek több mint felét külföldiek vették meg.

Fotó: Reviczky Zsolt

Bartal Tamás hangsúlyozta: a hazai úthálózatot a külföldi fuvarozók, illetve a személyautóval utazók jelentős számban veszik igénybe, a magyar útdíjrendszer ugyanakkor alkalmas arra, hogy a külföldiek úthasználatának díját használat-arányosan beszedje.

A tavalyi 290 milliárd forint után idén 316 milliárd forint útdíjbevételre számítanak, és a várakozások szerint 2022-ben a 400 milliárd forintot is elérheti a NÚSZ bevétele,

ami forrást biztosít a magyarországi utak felújítására, karbantartására, illetve új utak építésére – mondta a vezérigazgató.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.