Magyar gazdaság

Az ország hírnevét öregbíti a beruházás a Ligetben

A Városliget Zrt. vezérigazgatója szerint a Liget Budapest projekt nemcsak a főváros hírnevét fogja öregbíteni, hanem az országét is.

Gyorgyevics Benedek a Magyar Időknek adott, csütörtökön megjelent interjúban azt mondta, hogy családbarát újdonságokkal gazdagodik a park. Úgy vélekedett, a megvalósuló ikonikus épületek a turizmusra, a befektetésekre is pozitív hatást gyakorolnak majd.

A vezérigazgató arról is beszámolt:

azzal, hogy megszüntették az Ötvenhatosok terén a felszíni parkolást, már napi 1500 kocsi szennyezésétől szabadították meg a Városligetet, amelyet autómentessé fognak tenni.

Az idei év volt az első, amikor az emberek nemcsak látványterveket nézegethettek, hanem birtokukba is vehették a már elkészült projektelemeket – idézte fel Gyorgyevics Benedek, hozzáfűzve: a Pavilonkert és a Vakok kertje ugyanúgy népszerű, mint a kutyás élménypark vagy az ifjúsági sportpályák csoportja.

Fotó: VG / Kallus Györgyallus György

Megnyílt a történetének legnagyobb felújításán átesett Szépművészeti Múzeum, és hamarosan elkészül az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ – sorolta.

A parkfejlesztés első üteme az ősszel sikeresen lezárult. Több ezer négyzetméterrel növelték a zöldfelületet.

A második ütem a jövő év elején indul a Városligetnek a Hermina út-Ajtósi Dürer sor-Dózsa György út határolta délkeleti harmadán – közölte a vezérigazgató. Megjegyezte, hogy itt igazi családbarát újdonságokkal készülnek: felépítik Budapest „egyik legnagyobb – de egész biztosan legjobb – játszóterét”, valamint két kilométeres futókört alakítanak ki.

Magyar Idők beruházás Liget Projekt
Kapcsolódó cikkek