Tovább nőtt a kisebb és nagyobb települések lakásárai közötti különbség tavaly a harmadik negyedévben – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb Lakáspiaci jelentésében. Eszerint a lakásárak alakulását országos átlagban bemutató aggregált MNB-lakásárindex nominális alapon 3,3 százalékkal nőtt 2018 harmadik negyedévében. Reálértelemben az index 2,6 százalékkal emelkedett ebben a három hónapban, tehát az előző időszakban tapasztalttal majdnem azonos volt a negyedéves dinamika. Az aggregált index éves növekedési üteme nominálisan 15,7 százalékot, reálértelemben 11,7 százalékot tett ki 2018. július és szeptember között. A községek ingatlanpiacán – a 2001-es bázishoz képest – 2015 vége óta először csökkent az aggregált nominális lakásárindex, erre más településtípusokon sem volt még példa a lakáspiaci boom beindulása óta, éves bázison a községi lakásárindex 2018 II. negyedéve után már másodszor csökkent.
A jegybank közlése szerint 2018 harmadik negyedévében Budapesten az előző időszaki 20,8 százalékról 23,5 százalékra gyorsult a drágulás éves növekedési üteme, a vidéki városokban 17,3 százalék, a községekben pedig csak 5 százalék volt ez az arány, azaz a legkisebb települések 10 százalékponttal maradtak el az országos átlagtól.
A GKI szerint tovább emelkednek a lakásárak, a használt lakásoknál 5-6, az új építésűeknél 4-6 százalékos emelkedésre lehet számítani az idén.
A szelídülő áremelkedés idővel akár többletkeresletet is eredményezhet a fejlődő települések vonzáskörzetében.
A fővárosi agglomeráció például a Budapestről kiárazódó vásárlók egyik fő célpontjává vált az utóbbi években. Emiatt 2013–2017 között megduplázódott a lakáspiac forgalma, a pörgés nem hagy alább, tavaly a korábbiakhoz hasonló intenzitású keresletet tapasztalt az Otthon Centrum. Az agglomerációban lévő ingatlanok népszerűségének oka a megfizethetőségük: míg tavaly a fővárosban 300– 700 ezer forint között mozogtak a négyzetméterárak, a Budapest határán kívüli településeken jellemzően 250–330 ezer forintos négyzetméteráron, vagyis egy átlagos belvárosi pesti lakás árából családi házat lehetett vásárolni. A legolcsóbbak a szigetszentmiklósi járás települései, a legdrágább a budakeszi és a pilisvörösvári járás, de még ott is lehetett 480 ezer forintos átlagos négyzetméteráron új építésű lakásokat vásárolni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.