Az állam maga drágítja a beruházásokat

A karácsony lázában sokak figyelmét elkerülte, hogy a Soroksár és Kelebia közötti vasútvonal fejlesztésének megugró költségeit – az 578 milliárd forintos terv után a legjobb ajánlat 693 milliárd forintról szólt – a kormány nem vállalta, és új beszerzési eljárást rendelt el. Önök többször is felemelték a szavukat az állami beruházások túlárazása miatt. Ez most eredmény?

Ha emlékszik, egy tanulmányban, még 2016-ban a budapesti olimpiai pályázat kapcsán figyelmeztettük a kormányzatot arra, hogy olyan nagy ívű, párhuzamos fejlesztésekkel járó ügyekbe fog bele, amelyek kivitelezésébe sem műszakilag, sem a menedzsmenttudás oldaláról nincs felkészülve. Márpedig ez magában hordozza a költségek előre nem tervezett megugrását is. Az olimpiát reálpolitikai okokból nem vállaltuk, ám a kérdés napirenden maradt, a 2024-re tervezett fejlesztések jó része elkészül, ám szervesebb fejlődés révén. Ráadásul azóta megszületett egy fontos törvény, a magasépítések esetén meghatározott értékhatár felett az állam és az önkormányzatok központi költségvetési támogatással megvalósított beruházásait a jövőben állami beruházási ügynökség felügyeli. A beruházások költségeinek növekedését – s itt más beruházásokra is szép számmal gondolhatunk az elmúlt évekből – általában több tényező együttes jelenléte okozta. Egyrészt a beruházások nem voltak megfelelően előkészítve – sok esetben csak a politikai döntés született meg egy-egy nagy beruházásról, a szakmai előkészületek, a gazdaságossági-megvalósíthatósági vizsgálatok a háttérben maradtak, de arra is volt szép számmal példa, hogy a tervezők nem vettek tudomást a kivitelezési lehetőségekről. Így több alkalommal is előfordult az, hogy aszimmetrikus volt az információeloszlás, a szakma többet tudott a megvalósítandó projektről, mint a megrendelő, akit ugyanakkor kötött az elköteleződés. A megvalósításoknál így megugrottak a költségek akár 60-70 százalékkal is, és emiatt a közvélekedés általában rögtön korrupciót kiáltott. Tudomásul kell venni azt a közgazdasági alaptételt, hogy az ár nem a költségektől függ, hanem a kereslet-kínálat alapján a szerződő felek közötti viszony határozza meg. Ha egy adott piacon rengeteg beruházás fut párhuzamosan, a kapacitások le vannak kötve, akkor az új fejlesztésekhez csak úgy találhatunk kivitelezőt, ha az beleszámolja az árba, hogy más beruházásokról le kell vonulnia, s azért ott kötbért, kártérítést kell fizetnie. A gondot az okozta, hogy az állam gyakorlatilag saját magának drágította meg így a beruházásokat, hiszen az építőcégek az egyik állami beruházást hagyták ott egy másikért. A helyzet tarthatatlanságát korábban már Varga Mihály pénzügyminiszter úr is jelezte, amikor arról beszélt, hogy sokkal jobban kell ütemezni az állami beruházásokat, az állami beruházási ügynökség létrehozása ezt már intézményesített formában is segítheti majd – első döntésként pedig a kelebiai vasútvonal új pályázatának felülvizsgálata reménykeltőnek tűnik. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a nagy beruházások ütemezésével, időbeli széthúzásával az állam növekedési tartalékot tud képezni azokra az évekre, amikorra ma minden elemző a gazdasági bővülés lassulásával számol. Ehhez fontos az összehangolt kormányzati munka, az állami beruházásmenedzsment kiépítése.

Ebbe a képbe illik bele a nemzeti vagyon korábbiaknál centralizáltabb kezelése?

Sokan óvták, óvják a kormányt ettől a lépéstől, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) ugyanakkor már három éve tanulmányban jelezte, hogy szükség van az állami vagyon együttes, portfólióalapú menedzselésére – s most is ezt tanácsoljuk a miniszter asszony csapatának.

Nagyon keveset hallani az elképzelésekről, talán ezért nagyobb

a bizonytalanság...

Egyet kell értenem ezzel a megállapítással, bár látni kell, hogy épp az előkészítési munka dandárja zajlik. Fontos lenne, hogy már ebben a szakaszban is intenzíven kommunikáljanak az illetékesek, a transzparencia képes leginkább elejét venni a korrupciós pletykáknak, az állami vagyon kezelése pedig olyan téma, amelyre ráfér a marketing – mert, hangsúlyozom, rendkívül előremutató lépések zajlanak. Ha a beruházásoknál és az állami vagyon kezelésénél is nyíltságot tapasztal a piac, az a költségvetési kiadásokra is jótékony hatással lesz, és példát mutat minden fejlesztésnél, az önkormányzatok beszerzéseitől egészen Paksig. Ugyanakkor az ÁSZ attól is óv, hogy átessünk a ló túloldalára, az állami vállalatok esetleges tőzsdére vitele például nem biztos, hogy hasznos lehet, mivel arra a fokú transzparenciára, amelyet a tőzsde megkövetel, csak hosszabb idő alatt lehet felkészülni – az átalakítások viharában álló állami cégeknek ez most talán indokolatlan többletkapacitás-lekötést és jelentős költséget okozna.

Térjünk vissza a beruházásokra és a makrogazdaságra! A kormányzati oldalon egyre többet hallani a várt újabb válságról. Ön is említette, hogy a beruházások széthúzása ennek hatásait csökkentheti. Milyen más megoldásokat tanácsolnak?

Általánosságban helyesnek tartjuk azt a gazdaságpolitikai irányt, amely a külső adósság leépítését célozza meg, s e téren drasztikus lépéseket is tettünk. Ugyanakkor azt gondolom, hogy nyitottnak kell lennünk a pénzpiacok felé, az igazán hosszú lejáratú, tíz évet meghaladó megtérülésű projekteknél – mint például a már említett belgrádi vasút vagy épp a paksi fejlesztés – igenis észszerű a nemzetközi pénzpiacokon is körülnézni olcsó és jó feltételek mellett elérhető finanszírozási forrásért, kár lenne erről lemondani. De ha a szűken vett beruházásokról beszélünk, ott a jövő biztonságát látom abban, hogy az immár újra 20 százalék fölé szökő beruházási rátát már nem az állami beruházások húzzák. Látszik, hogy helyes volt a kormányzat azon álláspontja, hogy az uniós előlegek kifizetésével beindította a vállalkozások fejlesztéseit – 200 ezer vállalkozás jutott így fejlesztési pénzekhez. Persze, ehhez az kellett, hogy a magyar költségvetés helyzete ezt megengedje, ami az elmúlt évek – a növekedést és a gazdaságfehérítést ösztönző – összehangolt gazdaságpolitikai lépéseinek az eredménye. Ami a jövőben jelzett válságot illeti, a termőre forduló beruházások és az állami fejlesztések ütemezése mellett igen jó lehetőséget biztosít majd a költségvetésnek az az évi 500-600 milliárdos anticiklikus tartalék, amely épp annak kapcsán képződik, hogy a Brüsszelből a számlákra érkező pénzeket egyszer már kifizettük. A karácsony előtt megjelent pénzügyminisztériumi előrejelzés vélhetően ezzel számolva jegyzi meg, hogy 2021–22-re széles lesz a költségvetési mozgástér.

Feszültségek ugyanakkor vannak a rendszerben. Az egyik a bérnyomás és az arra adott kormányzati válasz, a túlórakeret felemelése…

Más vélekedésekkel szemben én a túlórakeret emelésében az online pénztárgépekkel és az EKÁER-rel indult gazdaságfehérítés újabb, fontos eszközét látom. Ne legyünk álszentek: az a vállalkozó, aki jelentős megrendelést kapott, eddig is megoldotta, hogy a dolgozói elvégezzék a munkát, legfeljebb eddig csak zsebbe, feketén mentek ilyenkor a pluszmunkáért járó juttatások. Most mindenki számára tisztább helyzet keletkezik. A megoldás rugalmasabbá teheti a cégeket, és jó a munkavállalóknak is, hiszen közös megegyezésen alapuló szerződés szerint, legálisan történik a túlmunkavégzés bérének, majd a túlóráért járó juttatásoknak a kifizetése. Ugyanakkor azt is hozzá szeretném tenni, hogy ez a megoldás a mai kihívásokra jó eszköz, amely a munkaerőhiány idején sikeresen alkalmazható, hiszen ilyen környezetben igenis van súlya annak, hogy a dolgozó vállalja-e a pluszmunkát. Ha néhány év múlva változik a gazdasági, munkaerőpiaci helyzet, akkor a parlamentnek – ahogy most is – joga, lehetősége és kötelessége is lesz, hogy rugalmasan módosítson a munkaerőpiaci szabályokon – én tényleg az aktív államban hiszek.

Az aktív államba beleférnek

a belső viták is? Az innovációs és technológiai miniszterrel eltérő véleményt fogalmaztak meg

a duális képzéssel kapcsolatosan.

Természetesen, de a konkrét kérdésben, azt gondolom, rosszul interpretálták az álláspontunkat. Szerintünk ugyanis a duális képzés rendkívül fontos és jó kezdeményezés, és sikerre is van ítélve. De a sikerhez az kell, hogy a képzési rendszerek is megújuljanak. A vállalatok számára addig nincs értelme érdemben beszállni a finanszírozásba, amíg az oktatási rendszer merev, és így nincs lehetőség arra, hogy valóban a nekik fontos képességekkel felvértezett tanulók képzése történjen a pénzükből. Meglepő lehet, amit mondok, de Magyarországon ma a legjobban működő duális képzést a Magyar Nemzeti Bank hozta létre a Corvinus Egyetemen – a jegybank pénzéből nemzetközi hírű professzorokkal a legmodernebb közgazdasági gondolatokat sajátíthatják el a jövő szakemberei, akikből sokan bizonyosan az MNB dolgozói is lesznek a jövőben. A távoli cél az lehet, hogy az állam – amely az oktatás tekintetében megkerülhetetlen lesz – a jövőben maga is külön-külön, de egyaránt gyakorolja a szabályozói, fenntartói és a megrendelői funkciókat is.

Az elmúlt napokban az ÁSZ-törvényt visszaküldte a köztársasági elnök, miközben a sajtóhírek szerint ez a módosítás teremtett alapot a kormányzat által elvárt létszámleépítésre az intézményen belül. Mit szándékoznak tenni most?

Mindenekelőtt le kell szögezni, hogy az ÁSZ-nál tavaly nyáron megkezdett humánpolitikai intézkedések és az ÁSZ-törvény módosítása között nincs közvetlen összefüggés. Valótlanság, hogy törvénysértést követett volna el az ÁSZ. A közös megegyezésen alapuló munkaügyi intézkedések jogszerűségét semmilyen formában nem befolyásolja, hogy a köztársasági elnök megfontolásra visszaküldte a parlamentek a törvényt. Meggyőződésem, hogy az ország versenyképessége szempontjából kulcskérdés a közszféra hatékonysága, ami azt is jelenti, hogy minden közintézmény és szervezet olyan és akkora humán erőforrással végezze a feladatait, amelyre az eredményes feladatellátáshoz szüksége van. A törvénymódosítást, amely elsősorban az ÁSZ-törvény és a köztisztviselőkről szóló törvény közötti jogi koherenciazavarok kezelésére irányul, illetve a számvevők – a jelen munkaerőpiaci helyzetben indokolt – bérfejlesztésére ad lehetőséget, nem az ÁSZ kezdeményezte. Most az Országgyűlésnek kell döntést hoznia a köztársasági elnök észrevételeinek megfontolása után. Mindenesetre én továbbra is úgy vélem, hogy a törvénymódosítás hozzájárul ahhoz, hogy az ÁSZ tovább javítsa eredményességét, valamint további biztosítékokat ad az ÁSZ szervezeti függetlenségéhez is – erről a köztársasági elnök urat levélben is tájékoztattam.