Magyar gazdaság

Az Egyesült Államok nélkül tárgyalnak a világgazdaságról Davosban

A Fehér Ház tájékoztatása szerint nem megy amerikai küldöttség a davosi világgazdasági fórumra.

Nem megy amerikai küldöttség a davosi világgazdasági fórumra – jelentette be csütörtök este Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivője.

Sanders közleményéből kiderül, hogy az elnök a részleges kormányzati leállás miatt és a fizetés nélkül maradt mintegy 800 ezer kormányzati alkalmazott iránti tiszteletből mondta le a delegáció davosi útját.

Nemcsak Donald trump amerikai elnök, hanem a teljes amerikai küldöttség is kihagyja az idei világgazdasági fórumot
Fotó: Nicholas Kamm/AFP

Donald Trump már a múlt héten – szintén a részleges kormányzati leállás miatt – lemondta részvételét a svájci üdülővárosban évente megrendezett nemzetközi találkozón, de az Egyesült Államokat egy Steve Mnuchin pénzügyminiszter vezette küldöttség képviselte volna. Ott lett volna a konferencián Mike Pompeo külügyminiszter, Wilbur Ross kereskedelmi miniszter, és Robert Lighthizer, az Egyesült Államok kereskedelmi főtárgyalója is.

A demokratáknak a határbiztonság iránt tanúsított hajthatatlansága és nemzetünk biztonságának rendkívüli fontossága miatt tisztelettel lemondom ezt a nagyon fontos utazást Davosba

– írta Donald Trump a múlt heti egyik Twitter-bejegyzésében.

Az amerikai elnök 2018-ban és az azt megelőző esztendőben is jelen volt a globális elit svájci találkozóján.

A 49. Világgazdasági Fórumot január 22. és 25. között rendezik a svájci Davosban.

Több vezető politikus a hiányzók között

Donald Trump amerikai és Emmanuel Macron francia elnök után a brit kormányfő is lemondta részvételét a január 22-én kezdődő davosi Világgazdasági Fórumon. A brit miniszterelnököt a Brexit-vita, a francia államfőt pedig az elhúzódó „sárgamellényes” tüntetések és az ezzel kapcsolatos társadalmi viták tartják távol a négynapos fórumtól.

 

Davos Egyesült Államok Donald Trump Világgazdasági Fórum
Kapcsolódó cikkek