Dánia 31-22-re legyőzte Norvégiát a német–dán közös rendezésű férfikézilabda-világbajnokság döntőjében, Herningben. A két válogatott korábban a csoportkörben is találkozott, akkor az olimpiai bajnok dánok 30-26-ra nyertek. A norvégok a két évvel ezelőtti után a második, a dánok pedig a negyedik vb-döntőjüket játszották, de nyernie korábban egyik csapatnak sem sikerült.
A fináléban 3-2-nél vezettek utoljára a norvégok, onnan a házigazdák Mikkel Hansen irányításával 7-2-es sorozatot produkáltak az MTI tudósítása szerint. A dánok extázisban játszottak, és rendkívül taktikusan is, hiszen alaposan felkészültek az ellenfél legjobbja, Sander Sagosen semlegesítésére, és már a szünet előtt eldöntötték a meccset. Niklas Landin a második felvonásban is bravúrosan védett, erre alapozva csapata a 47. percben már tíz góllal vezetett, és a hajrában sem történt változás a játékban, így a dánok váratlanul nagy fölénnyel nyertek.
Érdekesség, hogy a világbajnokságot százszázalékos teljesítménnyel megnyerő dánok az idén csak a magyar válogatottól kaptak ki – január 6-án, az odensei felkészülési mérkőzésen, 28-25-re –, és a tornán is a magyarokkal játszották a legszorosabb meccsüket, amikor a középdöntő első fordulójában 25-22-re győztek.
A világbajnokságot 72 találattal záró Mikkel Hansen lett a gólkirály, aki egyben a torna legértékesebb játékosának járó MVP-címet is bezsebelte. A világbajnokság álomcsapatában a szokásoknak megfelelően az MVP nem kapott helyet, de így is bekerült két dán (Niklas Landin, Rasmus Lauge Schmidt), három norvég (Sander Sagosen, Magnus Jöndal, Bjarte Myrhol), egy német (Fabian Wiede) és egy spanyol (Ferrán Solé) játékos.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.