BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Külföldi befektetéseket csábítana állami nagyvállalataiba Kína

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Kína arra törekszik, hogy külföldi befektetéseket vonzzon nagyobb versenyképességre törekvő állami tulajdonú nagyvállalataiba – mondta a kínai állami vagyonfelügyelet (SASAC) vezetője vasárnap.

Kína 2016-ban kezdett bele abba a reformfolyamatba, amelynek célja, hogy a magántőke bevonásával, a túltermelés visszafogásával, a haldokló leányvállalatok bezárásával és a vagyonelemek átcsoportosításával hatékonyabbá tegye nehézkesen működő állami cégeit.

A magán- és külföldi cégeknek aktívan részt kell venniük az állami vállalkozások reformjában és fejlesztésében, emellett közösen meg kell vizsgálniuk az együttműködés lehetőségeit, beleértve a vegyes tulajdonlást – nyilatkozta Hsziao Ja-csing, a SASAC elnöke, a hatóság honlapján.

Fotó: AFP

Kína „vegyes tulajdonlást” célzó reformjainak célja, hogy a magánszférából tőkét és vállalatirányítási módszereket vonjon be a kormány irányítása alatt álló nagyvállalatokba.

A kínai állami vagyonfelügyelet támogatja azt is, hogy az állami óriáscégek magán- és külföldi vállalatokba fektessenek be – mondta

Az állami tulajdonban lévő vállalatok kezeléséért felelős SASAC irányítása alá több mint száz társaság tartozik, amelyek becsült tőzsdei értéke mintegy 7,6 milliárd dollár volt 2017-ben.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.