Több mint hatmilliárdot csalhattak el a diákok foglalkoztatásával
Vádat emelt Czeglédy Csaba és húsz társa ellen hétfőn a Csongrád Megyei Főügyészség; a vád szerint több mint hatmilliárd forint adót csaltak el – közölte a vádhatóság. A főügyészség a bűnszervezet működésében való közreműködésük alatt elkövetett különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette, illetve hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt emelt vádat a vádlottakkal szemben. Czeglédy Csabát és két társát a Human Operator Zrt. működésével összefüggésben elkövetett gazdasági csalás bűntettével is vádolják. A bűnszervezet működése során több magyarországi multinacionális vállalatnak, vállalkozásnak közvetített diákmunkaerőt 2011 és 2017 között, az adófizetést pedig a vádiratban részletezett lépésekkel kerülték meg.


