BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Célegyenesben a népszerű borászati pályázat

Először március 19-én módosították az élelmiszer-feldolgozóknak és borászatoknak szóló uniós pályázatot a Vidékfejlesztési programban (VP–4.2.1-4.2.2), majd kisvártatva az április 4-i felfüggesztést is kihirdették. Mindez azt jelenti, hogy hajrájához ért a népszerű felhívás, amelyben 40 milliárd forintot különítettek el az élelmiszer-feldolgozóknak, 10 milliárdot pedig a borászatoknak. A Világgazdaság várakozásainak megfelelően a január 2-án megnyílt pályázaton különösen aktívak a balatoni, a szekszárdi és az egri borászok. A többség 75-100 millió forintos támogatást igényelt, a lehetőség pedig kiemelten népszerű az öt-tíz főt foglalkoztató mikro- és kisvállalkozások körében. A tervek ismeretében a legjellemzőbb felhasználási forma a borászati technológia fejlesztése, tartályok, hűtők beszerzése lehet, míg mások présre, bogyózóra fordítanák a támogatást. Hátráltathatja azonban a projektek megvalósítását, hogy csak 24 hónap áll rendelkezésre a támogatói szerződés megkötésétől.

Egy másik népszerű beruházási irány a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programban (Ginop) körvonalazódik, tart ugyanis a Napelemes rendszer telepítésének támogatása mikro-, kis- és középvállalkozásoknak című, 15 milliárd forint keretösszegű felhívás (Ginop–4.1.3) társadalmi egyeztetése. Mivel projektenként legfeljebb 15 kilowatt (kW) teljesítményű napelemes rendszerek telepítése támogatható 1,5–3 millió forinttal, szakértők szerint reális a vállalkozások azon várakozása, amely szerint rövidesen megjelenik a pályázat „nagy testvére” is. Az utóbbitól sokan azt várnák, hogy támogassa az 50–500 kW-os napelemes rendszerek telepítését, fejlesztésenként legalább 10-15, de akár 80-100 millió forinttal. Mindenesetre a Ginop–4.1.3-hoz kapcsolódó észrevételeket, javaslatokat április 5-ig várják.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.