BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Márciustól valósággal megrohamozzuk a boltokat

A januári 800 milliárd forintot meghaladó kiskereskedelmi forgalmat a márciusi legalább 100 milliárd forinttal meg fogja haladni az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint.

Márciusban megindul a fogyasztás növekedése: a januári 800 milliárd forintot meghaladó kiskereskedelmi forgalmat a márciusi legalább 100 milliárd forinttal meg fogja haladni – mondta Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára az M1 aktuális csatornán vasárnap.

A fogyasztás növekedését márciustól a kertészkedés, építkezések fellendülése is segíti, az számos területen, és nem csak a boltos kiskereskedelemben, hanem különféle szolgáltatásokban, így a szállodák forgalmában is tükröződik – tette hozzá, jelezve: a január-februári forgalom értékben rendszerint az év legalacsonyabb hónapja.

Fotó: Kallus György

A szolgáltatásokra fordított kiadások értéke 2018-ban megközelítette a 20 ezer milliárd forintot, a fogyasztások egészének növekedési üteme – amiben a kiskereskedelem is benne van – meghaladta az 5 százalékot.

A statisztika szerint a szolgáltatások adták a GDP-növekedés motorját tavaly, aminek több mint 50 százalékát adja a boltos kiskereskedelem – ismertette.

Kitért arra is, hogy KSH 2019-től az online kasszák adatait elemzi, így „fillérre pontos minden”.

A kiskereskedelemben a cégek számát tekintve több mint 90 százalék a hazai kkv-k aránya. A versenyképesség növekedéséhez a kereskedelemben a kistelepülések kisvállalkozásainál, a kisboltoknál a béreket terhelő adók csökkentését és fejlesztési támogatást tart szükségesnek a főtitkár.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.