Megint bért emelt az Auchan
A januárban bejelentett bérfejlesztésen túl április 1-jétől újabb béremelést hajtott végre az Auchan Retail Magyarország, amely a munkavállalók 16 százalékát érinti. Az 1150 vezető és beosztott dolgozónak átlagosan 9 százalékos bérnövekedés jár (erre 325 millió forintot fordítottak), ezzel összesen már kétmilliárd forintra nőtt az áruházlánc új javadalmazási rendszerébe az idén befektetett összeg. „A vállalat bérpolitikájának a szakmai teljesítmény elismerése mellett továbbra is fontos eleme a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásának támogatása” – írta közleményében a kiskereskedelmi lánc. Az idén a béren kívüli juttatások körét is bővítette az áruházlánc: minden teljes munkaidős Auchan-munkavállaló éves szinten bruttó 91 ezer forintot kap ezen a címen.


