Szijjártó szerint alapvető érdekünk az együttműködés Brazíliával
Brazília gazdasága a világon a nyolcadik legerősebb, ezért egy olyan kicsi, de nyitott gazdaságú országnak, mint Magyarország, alapvető érdeke az együttműködés – közölte a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Szijjártó azt mondta, semmilyen politikai tényező nem gátolja az eredményes gazdasági együttműködést, mert Brazília és Magyarország hasonlóan közelít a világpolitika kérdéseihez. Azonos a látásmód a többi között a biztonság garantálásának állami kötelezettségéről és a nemzeti érdekek érvényesítéséről.
Hozzátette, az együttműködés jó alapokkal indul,
mivel a 2018-as kereskedelmi forgalom meghaladta a 400 millió dollárt.
Kitért arra is, hogy az Európai Unió 2025-ig nem szeretné növelni a tagországok számát. Véleménye szerint ez „botrányos”, mert a nyugat-balkáni térség stabilizálásának legjobb eszköze a befogadás az európai integrációba. A szerbek uniós integrálása mind gazdasági, mind biztonsági szempontból fontos lenne – tette hozzá.

Fotó: Kallus György / VG
Az uniós forrásokkal kapcsolatban arról beszélt, hogy a nyugat- és észak-európai politikusok ezeket „könyöradományként” állítják be. Valójában azonban az uniós források szerződés alapján járnak Magyarországnak – emelte ki a külügyminiszter.
Szijjártó Péter a M1-en azt mondta, a brazilok részéről komoly kereslet mutatkozik a magyar agrártechnológiákra és vízgazdálkodási megoldásokra. Emellett az informatikában és a kutatásban várható még szorosabb együttműködés.


