Egyre többen akarnak építkezni a falvakban
A KSH hétfői gyorsjelentése szerint az idei első három hónapban 3661 új lakás épült, a tavalyi első negyedévben 3394, ami 2018-ban még 65 százalékos növekedést jelentett a megelőző időszakhoz képest.
Budapesten másfélszer annyi új lakás készült el, mint a bázisidőszakban, a községekben egyelőre nem döntött csúcsot a lakás átadások száma, viszont az építési kedv jelentősen megélénkült, másfélszeresére nőtt e településeken az egyszerű bejelentések száma, miközben minden település típusban csökkent az idén, összességében a kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 9639 volt.

A Pest megyei lakásépítés továbbra is kiemelkedő, de már nem látható további bővülés, és visszaesett a Győr-Moson-Sopron megyében eddig tapasztalt átlag feletti lakásépítési kedv, miután 11 százalékkal csökkent az ott elkészült lakások száma. Igaz, még mindig minden ötödik lakóingatlant e megyében adnak át.
Az új lakások 54 százalékát Budapesten és Pest megyében vették használatba, a vállalkozások által épített lakóingatlanok aránya 50 százalékról 54-re emelkedett, a természetes személyek által építettek rovására.
Összességében a lakások 56 százaléka értékesítésre, 42 százaléka saját használatra, 2 százaléka bérbeadásra épült, 49 százaléka családi házban, 44 százaléka többszintes, többlakásos épületben, 2,4 százaléka lakóparkban található.
Idén 22-24 ezer lakás épül meg a piaci várakozások szerint, ami jelentősen meghaladja a tavaly elkészült 17,6 ezres volument.


