BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Álmaimban Európa visszainteget

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Több érv szól amellett, hogy a Ferencváros megismételheti a Vidi tavalyi európai menetelését, ami egyúttal igazolná a Thomas Dollt váltó ukrán edző, Szerhij Rebrov szerződtetését is.

A Bajnokok Ligája (BL) 2019–2020-as szezonja immár a 65. évad az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) szervezésében, de „csak” a 28., amióta valóban BL-nek hívják, 1955-től 1992-ig ugyanis az elődje, a Bajnokcsapatok Európa Kupája (BEK) volt a csúcs a kontinentális klubfutballban. A BEK-érát követő „új” korszakban eddig két magyar klub jutott el a csoportkörig, 1995-ben a Ferencváros, majd 2009-ben a Debrecen, az idén a zöld-fehérek tehát – mi­után a klub alapításának 120. évében megszerezték a 30. bajnoki címet – 24 esztendő múltán térnének vissza Európa nagyszínpadára. Ha azt vesszük, hogy 54 UEFA-tagország 79 klubja száll harcba a 32 BL-főtáblás helyért, nem tűnik reménytelennek a küzdelem, de ha hozzátesszük, hogy a 32-ből 26 pozíciót alanyi jogon osztottak ki, már nem olyan rózsás a helyzet. A Ferencvárosnak négy oda-visszavágós selejtezős párharcon kellene túljutnia ahhoz, hogy a kvalifikációs szakasz hat nyertesének egyike lehessen.

Nagy valószínűséggel tehát álom marad a Bajnokok Ligája, jó lehetőség azonban a mindenkori magyar bajnoknak – ahogy tavaly a Vidinek, úgy az idén akár az FTC-nek is –, hogy az Európa-liga selejtezősorozatát afféle második esélyként kapcsolták össze a BL-lel. Vagyis aki kiesik az utóbbiból, annak nem ér véget a nemzetközi szereplés, az Európa-ligában próbálkozhat tovább. A fehérváriak egy éve ugyancsak vigaszágon jutottak el az Európa-liga főtáblájáig. Miután a Bajnokok Ligája-selejtezőben sorrendben a luxemburgi Dudelange-on (1-1, 2-1), a bolgár Ludogorec Razgradon (0-0, 1-0) és a svéd Malmö FF-en (1-1, 0-0) is túljutottak, a görög AEK Athén ellen már nem sikerült a bravúr (1-2, 1-1), de mivel az már az utolsó akadály, a playoff kör volt, „kárpótlásként” a BL- helyett az Európa-liga-csoportkörben találta magát Marko Nikolic csapata. És ha már eljutott odáig, nem is vallott szégyent: végig versenyben volt a továbbjutásért, miután a szintén görög PAOK-ot oda-vissza megverte (1-0, 1-0), az átmeneti otthonául szolgáló Groupama Arénában pedig a sorozat későbbi győztesétől, a Chelsea-től is pontot rabolt (2-2).

A példa tehát adott, de a Ferencvárosnak nem lesz könnyű dolga. A Világgazdaság érdeklődésére Szabados Gábor sportközgazdász kiemelte, hogy a bajnokcsapatnak most már muszáj eredményesen szerepelnie, hiszen az elmúlt öt évben rendre csalódást okozott a nemzetközi porondon. Emlékezhetünk, a vele egy súlycsoportban lévő ellenfelekkel szemben (HNK Rijeka – horvát, Midtjylland – dán, Maccabi Tel-Aviv – izraeli) nem volt képes bravúrra, ráadásul a nála alacsonyabbra rangsorolt boszniai (Zeljeznicar) és albán (Partizani Tirana) riválissal találkozva is alulmaradt. A szakember szerint indokolt volt az edzőváltás, elvégre a korábban a Dortmundot és a Hamburgot is irányító Thomas Doll-lal nem sikerült az áttörés, a klubvezetés szemszögéből pedig az őt váltó Szerhij Rebrov abból a szempontból is garancia, hogy alacsonyabb az alapbére, mint német kollégájának volt, magasabb viszont a nemzetközi sikerekért őt illető prémium – a kiválasztásnál alighanem ez kulcskérdés volt a menedzsmentnél a korábbi rossz tapasztalatok miatt.

Szabados szerint az is előremutató, hogy ezúttal nem a BL-selejtező előtti hetekben próbálnak négy-öt új játékost beépíteni, hanem a Rebrov-féle új csapat váza már a télen kialakult: akkor érkezett a grúz Lasa Dvali, az ukrán Ihor Haratyin, a brazil Isael, a fehérorosz Mikalaj Szihnyevics, a belga Marten Wilmots és a kenyai származású, de norvég állampolgár Tokmac Chol Nguen is. A felsorolásból is egyértelmű, hogy Rebrov nemzetközi csapatot épít, érkezésével aligha lesz több hazai játékos a pályán, januárban a Stoke Citytől hazatérő Szerető Krisztofer volt az egyetlen magyar igazolás. Aki színmagyar kezdő tizenegyről álmodik, aligha rajong önfeledten a mostani Fradiért, mert a kapusposzton (Dibusz Dénes vagy Gróf Dávid) kívül lényegében csak a szélsőből jobbhátvéddé „szelídülő” Lovrencsics Gergő kihagyhatatlan a magyarok közül, az ukrán trénernél még Varga Rolandnak sincs bérelt helye a csapatban. A légiósok jönnek-mennek, arra viszont a leghamarabb egy hónap múlva lesz érdemes visszatérni, mekkora űrt hagyott maga után a Sahtar Donyeck kölcsönjátékosa, Ivan Petrjak, akit végül épp a nagy rivális Vidi csábított el az Üllői útról.

A korábbi nemzetközi kudarcok feledtetése mellett már csak azért is presztízskérdés a továbbjutás, mert ugyancsak a Ludogoreccel kezd az FTC, amelyet tavaly a Vidi bravúrosan búcsúztatott. Bár a brazil légiósokra épülő bolgár bajnok keretét 48,45 millió euróra, az NB I. győzteséét pedig 19,85 millióra taksálják, Szabados Gábor szerint ez nem az a különbség, amelyet ne lehetne eltüntetni kétszer 90 perc alatt. A sportközgazdász szerint ha tíz mérkőzést játszanának a felek, abból 80-90 százalékos eséllyel hatot-hetet az értékesebbnek tartott rivális nyerne, de egy oda-visszavágós párharcban bármi megtörténhet. És azt se feledjük, hogy a Willi Orban beválogatása és Szoboszlai Dominik látványos felértékelése után a papíron „csak” 71,35 millió eurót érő magyar válogatott Európa-bajnoki selejtezőn legyőzte Horvátországot (2-1, 291,5 millió) és Walest (1-0, 220,4) is.

Az viszont kétségtelenül nehézséget okoz az FTC-nek, hogy a Doll-éra nemzetközi eredménytelensége miatt lényegében a nulláról kell kezdenie az építkezést, ezért is olyan gyenge az objektív pontszámításon alapuló UEFA-együtthatója, hogy már a selejtező első körében sem kiemelt. Ha viszont túljut a Ludogorecen, azzal továbbviszi a bolgár csapat kiemelését, nem véletlen, hogy így a második fordulóban máris lényegesen könnyebb dolga lenne, luxemburgi (F91 Dudelange) vagy máltai ellenfél (Valetta) várna rá. Ez tehát nem a sorsolás szeszélyének, hanem a korábbi évek elmaradt – együttható-növelő – pontgyűjtésének tudható be, így viszont olyan furcsa helyzetben van a Ferencváros, mintha az orvosi diploma lenne az előfeltétele a biológiaérettséginek.

Debrecenbe jöhet az AS Roma

Ha az Európa-liga selejtezőjének első fordulójában túljut az albán FK Kukesin a Debrecen, akkor a második körben egy olasz sztárcsapattal, az AS Romával találkozik. A Fehérvár FC és a Budapest Honvéd kiemeltként várta a sorsolást: az előbbi az izlandi Breidablik és a liechtensteini Vaduz, az utóbbi az azeri Sabai és a román Craiova párharcának győztesével találkozhat a selejtező második fordulójában, amelyben mindkét magyar csapat hazai pályán kezdene. A kispestiek esetében – a Bozsik stadion építése miatt – ez a Vasas új létesítménye, az Illovszky Rudolf Stadion lenne. A fehérváriak egyébként a montenegrói FK Zetát, a fővárosiak a litván Zalgiris Vilniust kapták ellenfélül az első kör sorsolásán. | VG

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.