Magyar gazdaság

Minden ötödik hazai lift megérett a cserére

A Magyar Felvonó Szövetség (MFSZ) azt kezdeményezte az Innovációs és Technoló­giai Minisztériumnál, hogy az állam pályázati formában támogassa a társasházak elöregedett személyfelvonóinak cseréjét – erről a szervezet elnöke beszélt a Világgazdaságnak.

Kováts Attila azt mondta, hogy elképzelésük szerint hasonló konstrukciót lehetne életre hívni a liftek esetében, mint amilyen már megvalósult az épületek energetikai korszerűsítésénél vagy éppen a hűtőgépcsere-programban. Az egyeztetések a témában rendszeresek, de kezdeti fázisban vannak. Az MFSZ elnöke úgy értékelt, hogy a felvetésnek pozitív volt a fogadtatása, azt ugyanakkor nem tudta megbecsülni, hogy a terv mikor érhet olyan fázisába, hogy a kormány elé kerüljön.

Fotó: Shutterstock

A folyamatot mindenesetre meggyorsíthatja az vonatkozó SNEL-szabványa, amelynek értelmében a húszévesnél idősebb felvonókat korszerűsíteni kell.

Ezt az irányelvet egyelőre Magyarországon – mint több más tagországban – nem alkalmazzák, az MFSZ viszont most ezt is javasolja.

Szerinte ez segítség lenne abban, hogy a liftcsereprogramhoz forrásokat lehessen lehívni. Ugyanakkor a vállalás megvalósítása kihívás is, hiszen a SNEL tíz évet hagyna a problémás felvonók leszerelésére.

Magyarországon a hivatalos adatok szerint összesen 49 ezer felvonót és mozgólépcsőt tartanak nyilván, ezekből 37 400 üzemel, a többi valamilyen ok miatt nem működik.

A nem működő berendezések egy része – 3300 felvonó – úgynevezett veszélytelenített berendezés, ezek esetében maguk a használók kérték a hatóságot, hogy iktassa ki a gépet, mivel nem kívánják használni. Ennek hátterében jellemzően anyagi nehézségek húzódnak meg: tízéves korig évente egyszer, fölötte kétszer kötelező ellenőrizni a felvonókat, ennek magas, akár több tízezer forintos költsége is lehet.

A teljes cikket a Világgazdaság szerdai számában olvashatják

felvonó Magyar Felvonó Szövetség Kováts Attila lift
Kapcsolódó cikkek