BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A szezon előtti termék levesnek jó

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Bár a szőlőszezon még nem robbant be, de már megjelentek az első japán vagy hokkaido sütőtökök a boltok polcain. Most, hogy a kánikulából hirtelen váltottunk őszi időjárásba, jólesik egy kis meleg leves. A sütőtök pedig különösen megfelelő, hiszen az immunerősítő hatása miatt is ajánlott, az íze pedig remek. A hokkaido tököt meg sem kell pucolni, érdemes héjastól megfőzni, ugyanakkor a levesen kívül nem sok mindenre jó, nem úgy, mint a kanadai vagy a hagyományos változatok.

A tökleves készítésekor érdemes elengedni a fantáziát, ugyanis az alapanyag rendkívül jól barátkozik a fűszerekkel. Kedveli a babért, a kakukkfüvet és a rozmaringot, ahogy a hagymát és a csilit is. Jól egyesül a tejjel és a kókusztejjel, és a keleties ízeket is fel tudja venni, tehetünk bele kurkumát, sáfrányt, gyömbért, fahéjat és római köményt. Levesnek általában úgy szokták elkészíteni, hogy pont annyi alaplevet vagy vizet adnak hozzá, amennyi elfedi. A passzírozás vagy turmixolás után nincs szükség más sűrítésre sem. Ha így készítjük el, nemcsak immunerősítésre, hanem diétázásra is alkalmas, persze ez esetben kerülni kell a túlfűszerezést és a tej használatát.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.