BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egy év alatt több mint tizedével nőtt az átlagbér

A bruttó átlagkereset júniusban 364 800 forint volt, 10,6 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. Közfoglalkoztatottak nélkül számolva pedig 375 100 forintos érték alakul ki – jelezte a Központi Statisztikai Hivatal a legfrissebb adatokat. A nettó átlagkereset ugyanebben a hónapban kedvezmények nélkül 242 600 forint volt.

A 10,6 százalékos növekedés azonban nem csupán júniusra, hanem az év első hat hónapjára is igaz, a január–júniusi időszakban a bruttó átlagkereset alacsonyabb, 359 500 (közfoglalkoztatottak nélkül 369 900), a nettó átlagkereset 239 000 forint volt. A legmagasabb, 672 300 forintos átlagbért továbbra is a pénzügyi, biztosítási tevékenység területén dolgozók vihették haza, és az is trendszerű, hogy a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén dolgozók bére a legalacsonyabb, 236 300 forint.

Nemenként is nagy eltérés látható: míg a teljes munkaidőben alkalmazásban álló férfiak körében 393 700, addig a nők körében 325 700 forintot ért el az átlagbér. A 25 év alattiak átlagkeresete 275 200, a 25–54 éveseké 374 500, míg az 54 év felettieké 351 200 forint volt. A reálkereset 6,9 százalékkal emelkedett a fogyasztói árak – az előző év azonos időszakához mérten – 3,5 százalékos növekedése mellett.

Molnár Dániel, a Századvég elemzője kiemelte: a bérek növekedési üteme továbbra is meghaladja az év eleji minimálbér-emelés mértékét, amiből arra lehet következtetni, hogy a béreket továbbra is a vállalatok változatlanul erős munkaerő-kereslete befolyásolja. Az év egészére 10 százalék feletti béremelkedést vár az elemző, ennek egy újabb lökést adhat a szociális hozzájárulási adó júliusi 2 százalékpontos csökkenése. Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője rámutatott, hogy a bérek 10,6 százalékos emelkedése az előző havi adathoz képest kis mérséklődést mutat.

Ennek elsődleges oka az állami szférában keresendő, ahol 8,4 százalékkal nőttek a bérek. Jelentősen, átlag felett nőttek a fizetések a nehéziparban és a mezőgazdaságban, miközben némi meglepetésre az építőipari bérek 7,6 százalékos növekedése hosszú évek óta a legalacsonyabb szám. Horváth András, a Takarékbank vezető elemzője szerint továbbra is a közszféra a gyenge pontja a bérdinamikának, miközben a versenyszféra rendre felülmúlja az átlagot. A szakember szerint ugyanakkor az idén nyáron már elindult az egészségügyi szakdolgozók bérének emelése, és 2022-ig 72 százalékkal nő, ami gyorsíthat a közszféra dinamikáján is, mivel a béremelés mintegy 90 ezer embert érint. Horváth az idei évre 10,3 százalék körüli növekedést vár a bruttó bérekben, és úgy véli, a bérnövekedés dinamikája a következő időszakban is hasonlóan intenzív marad.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.