Elkerülő utat építenek
Mintegy 8,5 milliárd forintból épül meg a 31-es és a 32-es főút között a jászberényi elkerülő út harmadik üteme – jelentette be Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára. Az érintett 4,5 kilométeres szakaszon kétszer egy sávos utat alakítanak ki. A projekt keretén belül 1,6 milliárd forintból megújult a kiskörei Tisza-híd is. Az ITM államtitkára elmondta, hogy amint a közbeszerzés lezajlik, és az ajánlatokat kiértékelik, a Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt. a legrövidebb időn belül megköti a szerződést a kivitelezővel. Ez tavaszra várható, a beruházás a tervek szerint két éven belül készül el. A helyközi közúti közlekedést biztosító közúthálózat csaknem 32 ezer kilométer, 2010 óta 5500 kilométernyi út újult meg.


