Fordulat érzékelhető a budapesti lakásoknál
Fordulatot hoztak a nyári hónapok a budapesti lakáspiacra – derül ki az Ingatlan.com legfrissebb elemzéséből, amely a budapesti használt és új lakások, valamint a vidéki használt lakóingatlanok iránti keresletet vizsgálta június eleje és augusztus vége között. A budapesti használt ingatlanok iránti kereslet a kérdéses három hónapban átlagosan 14 százalékkal csökkent éves viszonyításban. „Ez részben a befektetési célú vásárlók távolmaradásával magyarázható – mondta Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője –, a visszaesés ugyanis egybeesik azzal, hogy bevezették a kiemelkedő kamatozású lakossági állampapírt, amely lényegében kockázatmentesen biztosít hasonló hozamot, mint egy budapesti lakás kiadása.” Hasonlóan vélekedett Balla Frigyes, a Balla Ingatlan dunakeszi irodájának szakmai vezetője is, aki arra világított rá, hogy az év elején a megemelkedett fővárosi árak miatt virágzásnak indult az agglomeráció ingatlanpiaca, ám ez a tendencia most alábbhagyott. A gyengülő érdeklődés következtében ma már nem tudják olyan rövid határidővel értékesíteni az ingatlanokat, mint az elmúlt években. Balla Frigyes nem is számít változásra a közeljövőben, vagyis az árak tekintetében inkább stagnálást valószínűsít, de úgy véli, hogy ha az állampapírt még sokáig jegyzik, akkor akár még árcsökkenés is kezdődhet.
Az Ingatlan.com elemzése szerint a szóban forgó három hónap alatt voltak olyan időszakok, amikor 20 százaléknál nagyobb volt a keresletcsökkenés az előző évhez képest. Balogh László szerint emiatt a budapesti használt lakások piacán az eladások száma is visszaeshet, hiszen a kereslet alakulása szorosan összefügg a budapesti adásvételek számával. „A kevesebb adásvétel azt is jelenti – magyarázta –, hogy a jelenlegi árszinten kevesebb vevő dönt a vásárlás mellett, ami megállíthatja vagy jelentősen mérsékelheti a budapesti használt lakások piacán ötödik éve tartó dinamikus áremelkedést.” Bár a vevők száma a budapesti használtlakás-piacon csökkenő tendenciát mutat, az új fővárosi lakásoknál fokozódott a kereslet. Június és augusztus vége között 9 százalékkal többen érdeklődtek az új lakások iránt, mint egy évvel korábban. Ebben pedig Balogh László szerint szerepe lehet annak, hogy sokan még az év végi áfaemelkedés előtt szeretnének új lakást venni.
Három hónap
alatt
14
százalékkal csökkent
a kereslet


